2012. január 17., kedd

Irány a szeminárium...

Sziasztok!

Gyorsan próbálok írni, mert mindjárt jön elvileg a tanár, utána pedig már Sarah-t várom...

Hihetetlenül jól indult a hetem...ha dolgozok egyszerűen nem tudja senkisem levakarni az arcomról a mosolyt...ilyen szép hivatás lenne a gyógypedagógia, vagy nem is tudom mivel tudnám behatárolni ezt az egészet a legközelebbi módon...egyszerűen imádom ezt a munkát..:D és igy h egyre több mindent értek, sőt mondhatom azt is h azért már lényegesen sok mindent megértek a munkahelyen belül, egyre jobb és jobb napjaim vannak...jó érzés már egy kicsit otthonosan mozogni a munkatársak betegek között...nem kezelnek idegennek...úgy érzem h manapság kezdenek elfogadni a betegek is...úgy érzem a francia nyelv elsajátításával egyre több beteg nyit felém...nem tudom h ezt a mosolyomnak vagy csak alapjáraton annak köszönhetem h hallanak beszélni...:D lehet mindkettő szerepet játszik benne:D lakótársam nagy szívfájdalma, én úgy érzem, hogy az ő kedvence betege ebédnél engem keres, mellém akar ülni és mellém is ül akár mikor amikor csak lehet :D

Szóval most rettenetesen boldog vagyok :D olyan két napot hagytam magam mögött, már a mait beleszámítva, amit totálisan

pozitívan zárhatok...és igen akármikor ha bajom van jusson eszembe, hogy egy csodálatos helyen élek, csodálatos emberek

vesznek körül, és ez az egy év az enyém. ki kell használnom minden egyes percet...

Szombaton házibulit tartunk itthon, megünnepeljük a szülinapomat...ugyebár senki nem felejtette el?!:D
Nagy szívfájdalmamnak tartottam, hogy pont a 20. szülinapomat, nem tölthetem pont azokkal akiket szeretek...de a többiekkel( magyar barátokkal) remélhetőleg még ha ezer szülinapot nem is de 80-at megünnepelhetek :D aztán meg amerikában úgyis a 21. számít nagy ünnepnek:D

Érzem a 21. visz majd mindent:D és ki tudja még hogy hol fogom melyik országban ünnepelni :P haha

Holnap korán reggel megyünk szemináriumba, meg nem mondom mi a hely neve, annyit tudok h Liége közelében valahol...háát el kell mondanom h ezt a szemináriumot a nagyon nem szereteM:D de ez van...három nap totál franciázás...igen:D itt vannak azok az emberek, akik lelkesednek mindenért, mindenki mindenkivel kedves, mindenki mindenkit szeret:D na persze...ne értsetek félre, énis pozitív emberkének vagyok de nekem ez már sok:D meséltem ugye a múltkori híd építést:D hát az vitte ugye nálam a pálmát...kiváncsian várom a heti feladatokat :D nem tudom vagy a magyarok gondolkodnak komolyabban vagy ezek dedósok:D csoport kovácsoló programok meg ilyenek :D ááá :D

Szó szó...talán ha az első napot túlélem akkor minden rendben lesz :D második nap elvileg kirándulunk a városban, múzeumot nézünk meg meg ilyeneket...második nap igazán jó programok szoktak lenni...sokat eszünk. ingyen sör vagy amit akarunk...jah ezen a szemináriumon volt az egérke is :D meg tök király szobánk volt:D nézzük mindennek a pozitív oldalát :D szenvedek egész nap...de cserébe jókat eszek iszok:D remélhetőleg...nem tom valahogy én inkább dolgoznék minthogy erre menjek :D

Lényegében megismerkedtem nagyon sok jófej emberkével, mert vagyunk vagy 40-en mindenhonnan a világ összes részéről majdnemhogy :) csak én Magyarországon sem vagyok az a szereplős típus...nem szeretek X ember előtt beszélni...meg van mindenről a véleményem persze, csak nem fogok senkivel sem ezen vitázni :D nem fárasztom magam a hülyeséggel...itt meg kb

az megy három napig..hogy "én igy gondolom, nem ez nem úgy van...bla bla bla"haha:D élmény:D ...itt meg mindenről ki kell

fejteni mindent...franciául...:D Engem itt komolyan mondom a munkám éltet:D ezek a szemináriumok veszik el az életkedvemet:D mert amíg a lengyel lánnyal, aki szerencsére sorstárs mert ő is leszarja az egészet kb, amíg hátul a sok buzgómózsing mögött meg tudunk bújni addig ok:D de amikor nekünk is beszélnünk kell, akkor áááá :D és nem azért félek beszéli, mert nem beszélek tökéletes nyelvtannal, hanem mert utálok szerepelni :D lehet nekem ez az egy év erre lesz jó, hogy leküzdjem a félelmeimet :D

Na megjött a tanár...búcsúzom:D pusz

2012. január 16., hétfő

Brüsszel éjjel, Brüsszel nappal :D

2012.01.13 péntek








Kezdjük az elejéről...
Csütörtökön megbeszéltük lakótársammal, (rövidítem innentől M-nek), hogy másnap vagyis pénteken az útunkat Brüsszelbe, reggel 8.30kor kezdjük, mivel a szeminárium 10kor kezdődik. Igen, szokás szerint megint én vártam rá, ez a legborzasztóbb helyzet, hisz függök tőle, neki van autója így akkor indulunk amikor ő épp összekészül, és sajnos valóban minden alkalommal ezt csinálja...ennél jobban ezt nem is tudná érzékelni, mennyire nem foglalkozik azzal, hogy nekem várnom kell rá...inkább viccesen megjegyzi h ő késik és h nekem kell rá mindig várnom...haha ezt énis tudom:S ...és igen indulás előtt két perccel nekiállt szárítani a haját...ááá kicsit sem voltam ideges...és talán mondhatom azt h ezt minden alkalommal bejátsza, és neki ez természetes...és nagyon is jól tudta, hogy még jegyet is kell vennem a vonatra...
Lehetséges, hogy ő egy jó ember, csak valahogy a nevelését nagyon, de nagyon elrontották vagy csak mi nem vagyunk egy hullámhosszon...de még van fél évünk együtt szóval még akár a végére igazán jóba is lehetünk...de talán ha nem lennénk lakótársak, csak néha néha megkérdeznénk egymástól, hogy hogy van a másik és csak szemináriumokon találkoznánk, esetleg még barátok is lehetnénk...de amúgy nem tudom h ő mit gondol a mi kapcsolatunkról...amikor visszaértem tök örült nekem...amikor otthon voltam írt nekem sms-t...szóval lehet h ő ragaszkodna hozzám...csak nem tudom a viselkedésével bennem nagyon el tudja vágni a jószándékot...és egy idő után úgy érzem h nincs mit szólnom hozzá...az összes szemináriumról vagy a kirándulásokról, azokról az időtöltésekről, amelyeket a többi önkéntessel töltök mindig úgy érkezek ide vissza, hogy mennyire jó volt velük...és itt megint szembesülök azzal, hogy hazajövök és lakótársamhoz meg nincs mit hozzáfűzzek...és tudom mindenkinek megvannak a saját kis dolgai...saját hülyeségei...de valahogy mindig azt érzem miután visszaérek az apartmanba, hogy inkább csinálok egyedül valamit, mert legalább nem a hülyeségeit kell hallgatnom...el sem tudjátok képzelni néha milyen jól esik egy séta egyedül vagy egy biciklizés...persze az ember társas lény...de inkább egyedül minthogy állandóan azt kelljen csinálnom amit ő akar...mert igen, szerintem ez már a többieknek is feltűnt ha nem az van amit ő akar akkor meg puffog...na én ezeket már megszoktam, már csak mosolygom rajt,de képzelhetetitek az első időszakban amikor minden új volt, mennyire esett ez jól, főleg úgy h az első pár hétben amikor tényleg egy betűt sem értettem és teljesen tőle függtem, ő meg azthitte h két hét elég volt arra vagy egy hónap h az igazgató vagy másik beszélgetéseit ne kelljen lefordítani nekem, mert már megértem :D mindegyikőnkben van hiba...remélem, hogy azért ő is sokat fog ebből az egy évből tanulni és ha a jövőben együtt fog élni valakivel másképp áll majd ő is a dolgokhoz...Kicsit még gyerek mindenhez, ilyen hozzáállással nem lesz belőle jó tanár...sőt...vagy majd az egyetemi évei alatt felnő remélhetőleg...

3 hétig velünk lakótt egy magyar lány, hát ő egy életmentő volt, és tudom h neki itt volt a helye, hiszek abban h minden okkal történik...és valóban nekem az a három hét valóban teljsen 100%-osan szükséges volt vele, utána mély víz volt már minden... neki örök hálával tartozom...:)

A másik dolog...Miért nem beszélgetek vele szívesen itthon franciául?

Szerintem senki sem szereti azt az érzés vagy ha azt éreztetik vele, hogy: hahaha ez nem így van...hahaha...én ezt is jobban tudom...és ő nem mondja de látom az arcán...van egy mosolya, ami számomra tök leértékelő, lekezelő... ezért nem is nagyon kérdezek tőle semmit sem...mert tök hülyének néz...más önkéntes franciáját simán megértem...ő meg aztképzeli, hogy már francia tanár és hibátlanul beszél vagy nem tudom...annyira próbálja magára erőltetni a kiejtést, és ha velem beszél akkor meg mégjobban csinálja ezeket a hangutánzásokat...a falatkaparom néha esküszöm...5-6 éve tanulja ezt a nyelvet jó h sokat tud belőle...ha évek óta tanulnék franciául és kinevetne aztmondom nevessen...de igy h pár hónapja tanulom és én örülök annak is ha hibásan de beszélek és megértik...amúgy meg nehogy azt higgyétek h az esik rosszul hogy ő többet tud...de ki szereti ha szavak nélkül is de az orra alá dörgölik és kinevetik, és ki szereti azokat a beszélgetéseket ahol a másik fél mindig azt érzékelteti h "én mindig mindent jobban tudok..."
aztán az is lehet h én ezeket így érzem de neki ezek nem direkt dolgok...fene se tudja...nem akarok mindent támadásnak venni, azért amikor visszaértünk láttam próbált változtatni, lehet az alaptermészerete furcsa nekem, majd csak lesz valami idővel...de igazság szerint vele nem szívesen tanulnék idegennyelvet :D  de most jelen pillanatban ez van... :))ha valaki megkérdezi ezt szemináriumon, jó egy két ember tudja, hogy nem jövünk ki egymással, aki meg nem vak az látja is, hogy szemináriumok alatt kb annyi az össz kommunikációnk h hogy vagy, vagy kb két szó...előbb megtalálom akárkivel a hangot mint vele...ez is furcsa...néha nagyon jól el tudunk beszélgetni...néha semmit...

Kicsit eltértem a pénteki naptól...de ez  most ki kívánkozott belőlem

Péntek Szeminárium
A vonat 9.07-kor ment szerencsésen elértük...de annyira mérges voltam, egyszerűen nem bírom felfogni, tudja jól h ketten utazunk nem csak magáról van szó, akkor miért nem tud tekintettel lenni a másikra? miért kell minden utazás előtt beszivatnia? még megreggeliznék nyugodtan meg ilyenek...de ezekután úgy lesz...de mondtam is neki, hogy nem bírom felfogni...miért szöszmötöl minden szaron utána pedig miért kell mindig mindenhova futni...miért nem lehet mindent nyugodtan intézni...utálok futni a vonatra...főleg télen nagy csomagokkal...télikabátban...50 perces vonatút után megérkeztünk Brüsszelbe, majd 10 óra után 10 perccel már a szeminárium helyszínén voltunk...Mindenki üdvözölt mindenkit, az asztalokra kikészített kis apróságokból falatoztunk, teáztunk, majd egy apróbb konferencia beszélgetés vette kezdetét. A csoportot két részre bontották, egyik fele Petrával( fogadó szervezet munkatársa) a másik vagyik ahol énis voltam Diannal ( a fogadó szervezet mi csak úgy hívjuk mother( anya)) volt...kaptunk egy lapot, különböző témában és írni kellett negatív pozitív dolgokat róla...majd beszélni róla...volt szó például karácsonyról, újév, újévi fogadalom, a projektről stb.
A beszélgetés után megebédeztünk...ebéd után volt egy játék a nevét már nem tudom, de almáspitéhez hasonló tortaszeletet kapott mindenki, és amelyikben valaki talált figurát az lett a király királylány:D hát az enyémben volt....én voltam a kiskirálylány:D Ezekután ellátogattunk egy csoki múzeumba, ahol elmesélték, hogyan készítik a csokit, mikor, ki, honnan, hol fedezte fel, miből készül...kaptunk kóstolót is, forrócsokit és kaptunk apró normális csokikockát is...nagyon finom volt :)) Ezután mindenki ment amerra csak akart...általában a keménymag, vagy hogy is mondjam a kis csapatunk beül valahova a többiek szétszóródtak...hazamentek...szeretem ezeket az egy napos szemináriumokat, mindig jó időtöltés a többi önkéntessel lenni.Este brüsszelben éjszakáztunk, Juliánál és Janette-nél, rajtunk kívül, még ott volt a svéd, norvég, amerikai lány is :)  sajnos a lengyel lány Kaska nem maradt, neki nem maradt már szálláshely:S de remélhetőleg majd legközelebb... úgy érzem nagyon jó baráti kapcsolat alakulhat, alakult ki a 2 német lánnyal Sarah-val és Juliával, és a norvég leányzóval Thale-val :) Nagyon kedvelem őket, de erről szerintem már írtam, kevés ilyen jólelkű ember van mint ők és közben  írtózatosan jófejek...imádom őket... nagyon örülök h megismertem őket...és újra motivációt kaptam németül tanulni...folyamatosan jönnek vissza a német szavak...csak félek ha 4 nyelvet beszélnék párhuzamosan akkor totál káosz lenne...valahogy az angol után nem jön a számra a német...mindig inkább angolul akar jönni...Néha úgy érzem, ha régebb óta tanultam volna franciát a részemmé tudna válni ezalatt az egy év alatt...így meg majd idővel meglátjuk:))







Péntek éjjel az egyik legmenőbb brüsszeli clubban buliztunk. szerintem mondhatom ezt, bár elég borsos ára volt, nem önkéntesek bukszájához illő szerintem, 15 euro volt a belépőjegy és 1,50 a kabátleadás, és ha wc-re akartál menni még azért is fizetni kellett...bár szerencsére a belépővel ihattunk egyszer azt amit csak akartunk, és kaptunk egy emlékkártyát, ha legközelebb mennénk akkor csak 5 euró vagy -5 valahogy így...de igazság szerint most éreztem belgiumban elősször azt hogy olyanért fizettem, ami igazán meg is érte :D egyszer megengedheti magának az ember, de azért mindig idejárni úgy érzem luxus lenne...de ahhoz képest h nem az én világom volt nagyon jól éreztem magam...rég voltam már ilyen jó buliban, párizsi buli is jó volt, de ott a zene nem tetszett...de itt a társaság is jó volt, német kontra magyar önkéntesek :D:D:D bár jó társaságban nehéz nem jól érezni magát az embernek...

Szombaton még felmentünk a városba, Brüsszel központjában sétálgattunk, vettem egy fülmelegítőt végre :D minden le van árazva szóval ez most nagyon megérte ;)Vasárnap, sütöttem főztem, tanultam és nekiálltam a francia fogalmazásomnak, amit a szervezetnek kell beadnom, hát lehet majd egy jót nevetnek rajt:D de a google fordító a te jó barátod:) jó azért már nagyjából tudom h mikor hol használ nem jó szavakat, meg hol van bibi, nagyjából sok helyen csak a helyesírás miatt kellett használnom, mert a fene a francia helyesírásba:D mondom én csak ne kelljen írni :D

Amúgy az időjárás itt elég tavaszias, süt a nap, csiripelnek a madarak, és Jánosomnak üzenném, hogy minden nap hallom a vadkacsák vonulását, arra kelek vagy arra fekszek vagy mindkettő :)
Vasárnapi kajám

Megreggelizek,ebédelek aztán irány a munka:)

Jah jut eszembe...hétfőnként az egyik munkatársamat tanítom magyarul, de ez nekem is hasznos mert pl olvasásgyakorlásnál én

olvasom a francia mondatokat ő meg olvassa magyarul...és mutatott a neten is oldalakat...szóval kiváncsi leszek a mai órára

is...:D

Puszilok Mindenkit!

2012. január 14., szombat

Sziasztok!
Hétfőn első utam az igazgatóhoz vezetett, miután kiderült szombaton, hogy nincs melegvízünk...kedden neki is láttak a munkálatoknak...kaptunk egy új bojlert...hát mit

mondjak...ebben az évben megújul a lakás:D minden tökremegy de ez nem a mi hibánk...igazság az h nem mi vagyunk itt az első önkéntesek...szóval elég rendesen be van

már járatva...a ház maga fel van újítva...csak hát egyszer minden elromlik...és őszintén mondhatom, hogy azok közül az önkéntes lakások közül ahol eddig voltam a miénk

talán a legújabb...tényleg szeretek itt élni...vagyis el tudnám viselni ha ilyen lakásban kéne élnem a jövőben valahol, bár a szomszédok érdekesek...a ház rejteget

minden hétre valami kis újdonságot...szal nem unatkozunk...
A hetem érdekes hangulattal kezdtem meg...kicsit hosszúnak tartom így visszagondolva ezt a majdnem három hetet otthon...szóval ajánlanám a többi önkéntesnek, ha

karácsonykor hazamennek akkor csak egy vagy két hétre menjenek...nekem is ezt ajánlotta egy lány kiindulásom előtt...egy előző önkéntes nem fogadtam meg...igy meg elég

nehéz szívvel jöttem vissza...tudom furcsa ez magamnak is hisz mindig ez volt az álmom...csak mostanában elég sok változás ért...

Pénteken már dolgoztam (6-án), az kicsit érdekes volt, pont azzal a munkatársammal kezdtem meg a szünet utáni első napomat akivel nem tudtam eddig még düllőre jutni,

kedvesnek tűnik csak még valahogy nem találtuk meg a közös hangot...
hétvége lassan telt...átalában hétvégéket pont ezért nem is töltjük itthon mert nem tudunk magunkkal mit kezdeni...mondjuk sokat beszélgettünk mert ugye lakótársam meg

vakáción volt a fogyikkal...előre félek az én tavaszi vakációmtól velük:D én szeretem ezeket az embereket nem arról van szó...de azért éjjel nappal velük lenni:D

Hétfői napomon ugye a melegvíz után futkoztam...gyorsan elment...otthonban dolgoztam a betegeim örültek nekem...kaptak tőlem csokit is...
Keddi napomon kicsit furán éreztem magam...minden kollégának az volt a karácsony utáni első vagy második napja...úgy éreztem h nem nyitottak felém eléggé...de szerdán

aztán minden rendben volt...
Sosem beszéltem még annyit szerintem itt mint szerdán:D le sem lehetett volna lőni :D
Csütörtöki napomon semmi extra...a kedvenc betegem hát igen a kedvenc betegem:D egyszerűen nem lehet leírni...imádom:D valaki h lehet ilyen aranyos...igaz az ott

dolgozók agyára megy mert ők már évek óta hallgatják de én egyszerűen nem tudom megunni h egész nap azt beszéli h autó autó partybusz...vert marais-ahol lakik, az

otthon...és még sorolhatnám...és a kollega beszélhet neki ő csak mondja a magáét...akármit mondhatunk neki:D meg ahogy integet nekem a kis ropi ujjaival na nem is

ragozom:D

...és igaz...itt az ember tényleg megtanul az apró dolgoknak örülni...és ezek a dolgok segítenek, adnak energiát egy új nap megkezdéséhez...

Tegnap szemináriumon voltam Brüsszelben...igazán jó volt a többiekkel találkozni...visszautazásom után üres lakás várt itt, és elég üresnek éreztem itt

mindent...igazán kellemes időtöltés volt a tegnapi nap...sokat beszélgettünk...voltunk csokimúzeumban...ezt az egész szemináriumot egy apróbb konferenciára tudnám

hasonlítani...kis teremben bőrszékekben...:D megvitatjuk az élet dolgait :D vagyis az önkéntességre vonatkozó dolgokat :))

Aztán Brüsszelben maradtun lakótársammal, szokásosan Juliánál és Janette-nél aludtunk, azzal a kivétellel, hogy most Thale(norvég), Anna ( svéd ), és Amy(amerikai)

önkéntes is velünk tartott :) Éjjel Brüsszel egyik legmenőbb klubbjában buliztunk, azt hiszem mondhatom ezt :) majd erről a hétvégéről bővebben írok...de most hulla fáradt vagyok és megyek aludni:)

Puszilok mindenkit :)

2012. január 6., péntek

A felhők felett :)


Sziasztok!


Jelentem megérkeztem épségben… A repülőtéren a becsekkolás, csomagfelvétel, ellenőrzés zökkenőmentesen zajlott, de úgy éreztem most nincs velem a szerencse…és úgy is lett, 2ó5 perces volt a repülőút az időjárás miatt, és így lekéstem a reptérről a vasútállomásra induló buszomat, és így késtem le a második buszommal, ami 18ó5-kor indult a 18ó26kor induló vonatomat, pont a szemem előtt ment el, még szerencse h egy magyar lánnyal, (akit utazás közben ismertem meg) vele vártam, majd hozzánk csapódott egy francia lány is, akit útközben ismertem meg a vasútállomáson és ő is lekéste a vonatát…a magyar és a francia lány tovább indult egy 19ó2-es vonattal, így én egyedül szobroztam majdnem fél órát még…de kárpótolta a repülő késését a csodálatos kilátás…csodálatos volt látni a felhő felett a napsütést majd a naplementét…

és a balszerencsékben a szerencse, hogy várakozás közben 2 francia emberkével kezdtem el beszélgetni, az egyik csak segítőkész volt valami ott dolgozó, a másik meg a kalauz volt, hát ilyen sincs mindennap, még Magyarországon sem történt ilyen velem, leszólítottam a kalauzt, és mivel én a vonaton akartam alapból is jegyet venni, így szépen elkezdtem neki magyarázni, hogy az előző vonatot lekéstem és két nagy csomaggal nem tudtam visszamenni a váróba, itt hagyni meg nem tudtam,  és így nem tudtam jegyet sem venni:S és olyan rendes votl h amikor megérkezett a vonat se szó se beszéd megfogta a csomagaimat és felrakta a vonatra…a amikor felszálltam a vonatra megkérdeztem egy lánytól, aki már a vonaton ült h ez első vagy másodosztályú vagon –e mert ugye itt aztán mindenért büntetnek, ha bakizik az emberke…és a vonaton így ismerkedtem meg egy belga lánnyal:D kiderült h négy nyelven beszél, nem is baj ha az embernek vannak iylen ismerősei , mert ő tudja velem az angolt gyakorolni én meg vele a franciát:D háát szegényemnek az első kérdése az volt , teljesen ledöbbenten, hogy mi a fenét csinálok én itt ekkora bőröndökkel Magyarországról:D hát felvilágosítottam ;)
Talán a busz vonat lekésések után volt egy kis sikerszériám úgy érzem, mindig boldogsággal tölt el ha meg tudom magam értetetni…és amúgy is utálok egyedül vonatozni…és igen is jó érzés h vannak még a mai világban segítőkész emberek…kíváncsi lennék, hogy Magyarországon hány ember segített volna a bőröndöm cipelésében!!itt meg szólni sem kell mert kiveszik a kezemből annyira segítőkészek az emberek….
A belga lány leszállt Mons-nál én onnan még mentem 4-5 megállót egyedül, és az egyetlen aggódalmam oka az volt h az igazgató tényleg küldjön valakit értem….írtam neki sms-t miután lekéstem a vonatot h kések egy órát, erre meg íírja vissza h majd küld értem valakit:D na mondom szép lesz ha szakadó esőben csövezek ott a semmi közepén…de szerencsére vártak és még kaját is készítettek nekem elő…semmi extra de a szándék a lényeg J kaptam kenyeret, Jánosom által megszeretett sajtot,  mini sajtkrémeket, mini nutellát, kis csokikákat…
Az asztalon várt egy kis levél lakótársamtól:D azt tudni kell h én imádok kis leveleket olvasni:D és lakótársam előszeretettel szokott nekem kis leveleket hagyni nekem:D bár tőle általában bocsánatkérő levelekre számítok:D de talán egy új év…és tiszta lappal kezdünk mindent…nagyon remélem, na szóval kaptam tőle egy kis levelet és mellette a karácsonyi ajándékom :D és igen mosolyt csalt az arcomra az ajándékával:D tudta h mire van szükségem :D tudta h tavaly elfelejtettem manikűrszettet hozni magammal és kaptam tőle:D ezen jót mosolyogtam, mert az ő cuccait kellett hogy használjam de most kaptam tőle egy mini készletet :D
Én egy almás füstölgőt fettem neki, vagyis alma alakút, mivel a La Pommeraie, ahol dolgozunk Almafát jelentJés kap hozzá egy finom illatú gyergyát is… szóval ez egy jelképes apróság, de talán így sosem felejti el ,hogy tőlem kapta és, hogy egyszer itt dolgozott J meg ugye megint hoztam neki magyar csokikat ;)  
Aztán, hogy ne legyen minden tökéletes és szép:D ahogy Jani is mondaná:D Nem lehet mindig minden tökéletes:D megkajáltam minden szép és jó, mondom veszek egy forró fürdőt :D de nincs áram a fürdőbe:D jólvan hát lakótársamnak szokása égve felejteni a lámpákat, de nem jó a konnektor sem, és nem jó a fürdőben a fűtés sem:D szóval ennyit a forró fürdőről, mert meleg víz is alig volt:D az egész lakás csont hideg volt, most reggelre azért már jó idő van, este 3 takaróval aludtam, de reggelre már ki kellett takaróznom olyan meleg volt…
Szóval ma reggel az első utam az igazgatóhoz vezetett, aki nem dolgozott,  így mentem be az egyik irodába, ahol elmagyaráztam h mi is a baj a fürdőszobával:D és nem tudom h milyen varázsom van, de megértik a franciámat:D ámulok és bámulok de megértik:D elvileg du-án kijön az igazgató és megnézni, mert lehet h valami kapcsoló romlott el, nagyon remélem, hogy nem az egérke rágott szét valami vezetéket :D
Épp most ebédeztemJ Teázok aztán még folytatom a kipakolást, mert tegnap nem volt erőm mindent elrendezni…
13.30-ra megyek dolgozni és elvileg lakótársam este ér haza a táboroztatásból, mert ugye két hétig ha jól tudom valahol Belgium nyugati részén voltak a betegek telelni…
Na ennyit máraJ  puszilok mindenkit

2011. december 25., vasárnap

látogatóm érkezett :) -- - - - ->hazaút

December 12-18-ig Jánosom meglátogatott majd 18-án együtt repültünk magyar földre :)

Most picit itthon, nem írhatom azt h végre pihenés, mert van itthon is elég programom szerencsére, de nagyon jó egy picit átadni az irányítást az itthoniaknak...és hihetetlen, ha valaki egy évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy franciául fogsz tanulni, és h Belgiumban fogsz élni...majd hazajössz és különböző módon fogod fejtegetni a magyar kiírások jelentését ...kinevetem:D és kinevetem magamat is... hihetetlen érzés :D végre értek minden egyes betűt és értek mindegy egyes szót a buszon:D jó máskor ezt szóra sem méltatnám mert átlagos lenne...
A másik dolog, akármikor indulok itthonról valahova állandóan az esernyő felé nyúlok...nem tudom ki mennyit tud a belga időjárásról, de esőben nem szenved hiányt :Daz első napjaimban itthon...állandóan volt bennem valami feszélyezettség amikor valaki szólt hozzám...állandóan úgy éreztem belülről h készenlétben kell lennem egy másik nyelven való megszólalásra...furi lehet ezeket megérteni, ha valaki nem élt kinn hosszabb távon, vagy lehet ez csak azért van nálam így mert én totálisan, általam nem tanult nyelvterületre kerültem...

A repülés szerencsére problémamentesen lezajlott...bár, ha jól emlékszem 40 perces késéssel indult, ami nem is lenne vészes, ha vonatról vagy buszról lenne szó, de repülésnél ott kell lenni legalább a gép indulása előtt 2 órával...mi már ott voltunk a reptéren 15.00, mert úgy ment buszunk, majd 15.30 körül becsekkoltunk, feladtam a csomagomat, ellenőrizték a papírjaimat és itt is van egy jó sztorim...ami után megkaptam a beszállókártyámat, és mentem a következő kapuhoz köszöntem h Bonjour...le ellenőrizték a papírjaimat majd a muki úgy köszönt el tőlem h: Have a nice trip! - én meg erre mondom Janinak, hogy nem lehet igaz, hogy már a Bonjour-ból kiszúrják azt h én nem vagyok igazi francia-belga :D hihetetlen :D aztán megvolt az átvilágítás, a szokásos stresszelésem miatt becsipogtam és át is matattak szerencsére egy nő :D de istenem olyannal idegesített az ellenőr miközben vettem le az órámat övemet, hogy fordítsam meg a laptopomat nyissam ki és még az sem volt mindegy hogy fordítom és h rakom bele abba a műanyag ládikába, ami megy majd az átvilágításra:D szóval gyűrű nyaklánc rajtam maradt ...upsz :$

várakozás a reptéren

Anyáék vártak Pesten a reptéren, és miután megtaláltam a bőröndömet és kiléptem a csomagfelvevő helyről olyan volt mint a filmekben...rengetek ember, kisgyerek várta a családját haza...és az a sok várakozó, izgatott tekintet ...:D

Ennyit mára, mert csak jár a szám, és igen jár azóta amióta hazajöttem, le sem lehet lőni :D és igen ha hiszitek ha nem megtanultam csendben maradni :D na de reszkess Belgium, mert január 5-én érkezem és innentől nem lesz csendes békességed ;D :D:D

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet mindenkinek :)

internet hozzáférés :D:D

2011. december 14., szerda

Párizs :)

Szokásos "return Paris" , pénteken visszük a betegeket, vasárnap pedig hozzuk, de most azzal a kivétellel, hogy megint meg tudtunk szállni és így megint három nap Párizs...igazság szerint már rég volt ennyire élményekkel teli hétvégém...kezdődött azzal, hogy megérkeztünk Párizsba rá egy órára megvettük a karácsonyi "ajándékunkat" Párizs részére ami egy 25 euros büntetés volt...de még igy is olcsón megúsztuk mert turisták avgyunk és "nem tudtuk, hogy milyen jegyet kell venni" :D
Szóval jah, ilyen a balszerencse, múltkor végigblicceltük a pénteki napot, most nem volt ilyen szerencsénk, mert razzia volt...ennyi ellenőrt még életemben nem láttam...
aztán szombat reggel ébresztettem a német bandát vagyis a két német leányzót, mert én nem aludni mentem Párizsba, hanem mert mindent látni akarok :D


















A városnézést 9 óra után kezdtük, a metrózás nagyon sok időt elvett az időnkből, kb egész Párizs egy nagy metróhálózat, ilyet még életemben nem láttam, tapasztaltam, kb percenként jönnek mennek a metrók, amint odaérünk az egyik állomáshoz máris jön egy metro, annyi kijárat meg irányjelzés van h az valami hihetetlen...a metrózással meg egy apró kitérővel, vagyis hát elnéztük az egyik kijárót, de egy nagyon szép helyre bukkantunk, ami kb az legeslegbelsőbb része Párizsnak, a legeslegelső párizsi sarokra bukkantunk, szóval nem volt gond, így érkeztünk az Eiffel toronyhoz 11 körül, majd fél óra sorba állás után, meg is másztuk...mindenkinek ajánlom, ha egyszer eljut az Eiffel toronyhoz gyalogoljon fel, és ne liftezzen, mert lehet h a lift kényelmesebb, de ha gyalog megy minden egyes rezdülését, "porcikáját" érezheti, tapasztalhatja a toronynak...és hihetetlen érzés, egész párizs a lábaim előtt, alatt hevert...leírhatatlan, szavakkal nem lehet megfogalmazni...körülbelül egy órakor végeztünk is, majd tettünk egy sétát a torony mögött lévő parkban...

Ittunk egy kávét, és nem tudom, hogy csinálom, hogy az összes francia és belga mindig engem talál meg :D mintha rám lenne írva h odavalósi vagyok vagy nem tudom de mindig hozzám jönnek kérdésekkel, meg kérésekkel, padon ülve kávézva egy középkorú férfi kért meg, hogy készítsek róla képet az Eiffel toronnyal a háttérben....majd pár szuvenír beszerzése után tovább haladtunk a diadalívhez, ahol várt ránk egy magyar és egy francia önkéntes....
Megkerestük a legközelebbi metróállomást, ami jó a terveink folytatásához, és most jött az az érzés, amit remélem és kívánom mindenkinek h egyszer az életében meg fog tapasztalni...álltam a metron, és az üveges ajtón keresztül megpillantottam az eiffel tornyot, a lábaim a Szajna hevert, és mellettem megszólalt a tipikus párizsi muzsika...harmonika...ez az a tipikus párizsi feeling, ami úgy magával ragadott...azt a hangulatot amit kiváltott belőlem, az életben sosem fogom elfelejteni, ha végignézek a metron az emberek boldogok, és nem esik nehezükre jó hangulatot csinálni a metron vagy a metroállomáson, az emberek nyitottak és kedvesek...
Ezután megérkeztünk a diadalívhez, ahol találkoztunk egy magyar és egy francia önkéntessel, akik velünk tartottak és együtt néztük meg a kilátást a diadalív tetejéről, majd folytattuk a kirándulásunkat Le Louvre-hoz, de előtte megtekintettük a Concore parkot...
Számomra aznap a Louvre volt a minden...annyira megakartam nézni sötétben és igen csodaszép volt...leírhatatlan...sajnos zárás előtt 6 perccel értünk oda szóval csak a hatalmas csarnokába tudtunk bemenni...Mona Lisa-t, Napóleon III apartement nem tudtuk megtekinteni...de majd legközelebb...ezután tettünk egy éjszakai sétát a Szajna parton...sétáltunk...üldögéltünk...és az egyik szajna parti híd felett megpillantottuk az Eiffel torony karácsonyi megvilágítását....csodálatos érzés arra gondolni, hogy Párizsban, Szajna parton ücsörgök és magamba szívom párizs minden rezdülését :D
Na ennyit mára :)) ma már szerda van és puszilok mindenkit a valóságból :D

2011. december 2., péntek

Néha a jóból is megárt a sok...vagy mégsem?:D

Igazság szerint mindig történik velem valami, és ezzel nincs is gond, mert legalább nem unatkozom... a probléma ott kezdődik, hogy még mindig a fürdőszobából jelentkezem és hogy nap végére állandóan olyan fáradt vagyok h ide már végképp nincs erőm írni...és őszintén a fürdőszobából nem annyira feelinges irogatni :D pedig utána ha visszaolvasom nekem is nagyon jó visszaemlékezni...de ez csak akkor jó ha frissen írok, mert akkor még friss az élmény.... Ma 13ó30-tól dolgoztam, de ma igazán fáradt voltam, tegnap este 7kor értem haza egy kisebb túráról a betegekkel, ami Brugge-ben volt, igen az imádott Brugge-ömben :D most sem csalódtam benne, bár a fogyikkal azért annyira nem volt kényelmes a kirándulás mert mindig figyelni kellett rájuk :)) amúgy a flamand részen általában már majdnem mindenfele beszélnek angolul, ezért néha megy is a fejemben a keveredés, hogy melyik nyelven szólaljak meg...ezt amúgy kívülállóként biztos nehéz megérteni, hogy miért nehéz megszólalnom angolul...magam sem tudom...heteken keresztül franciául beszélek...vagyis próbálok beszélgetni...és utána nagyon furcsa megszólalni angolul...magam sem értem miért....talán majd idővel belerázkódom ebbe a sok nyelvbe...mert ugye havonta egyszer vagy kétszer meg német társaságban csücsölök:D szóval megy itt a keveredés ezerrel:D de úgy érzem ez mind csak a hasznomra válik...

...de összességében tegnap nagyon jól éreztem magam...a művészeti kiállítás után bejártuk a várost...a fogyik vásárolhattak maguknak amit akartak...gondolom volt egy bizonyos limit...amúgy úgy mászkálhattak körülöttünk mint a normális emberek és úgy mászkáltak a kiállításon is...normális ruhában... kb meg sem lehetne mondani h ők fogyik...egy két emberke volt akin azért látszik...mert pl autista...

Nemrég értem haza munkából és du-án igencsak összeszorult a szívem a kedvenc betegemen...és rájöttem h igen azért mondogatja mindig azt h auto, busz, partibusz, mert éjjel nappal a szüleit várja...és amikor reggel keltem és az az első szava az, hogy autó...ez mind azért van...minden héten pénteken a szülei jönnek érte és a hétvégét otthon tölti...és már órákkal az érkezésük előtt ott szobrozik az ablak előtt...bár ez mindennapos...de péntekenként mondogatja is h papa, mama, autó és amikor megérkeztek a szülei...hát az leírhatatlan...úgy örült...egyből ment a kis cipőjéért...kabát ...gyorsan összekészült és rohant is az autóhoz :D

A holnap találkozóm úgy tűnik elmarad a magyar amerikai párossal, mert a munkatársam estig dolgozik, és az még okés h vele elmennék Mons-ba de visszafele nem tudnék jönni... szóval erről ennyit...meg amúgy is jó lesz egy kicsit pihenni mostanában túl sok volt a jövés menésből...szóval most vásárolni sem megyek Sarah-val, Charleroi-ba se megyek a magyar lányhoz, bár az meg azért nem megoldható, mert nem tudok eljutni meg vissza a vasútállomáshoz, biciklivel meg nem akarok menni, mert nem akarok megbetegedni...jelen állás szerint nem tudom h holnap Peter és a barátnője jönnek-e hozzánk...mert kedves lakótársam beszélt vele valamit és el is küldték nekem...de nincs lelkierőm nekiállni a német fordításnak :D

Jövőhét Párizs újra :D az imádott Párizs igen :D remélem a német lány nem mondja le a szállást az utolsó pillanatban:D és nagyon remélem, hogy most felmegyünk az Eiffel torony tetejére :D nem vagyok telhetetlen de minél több szép dolgot meg akarok nézni :D mert ez mégiscsak Párizs :D