Nagyon sokan utazunk számos helyre.
Valaki napokra, valaki hetekre, hónapokra, évekre. Mindenki más vezényel.
Hiszek abban, hogy valaki szert tehet hatalmas élményekre 1 nap vagy akár 1 éven belül is. Attól függ, hogy kinek mi a célja egy utazással, nyaralással. Az ember mély értékeket kaphat és hatalmas lelki és mentális átalakuláson mehet keresztül. Az utazás kifejezetten jót tehet az önismeretünknek. Az utazás alatt, ne csak a fizikai útra gondolj, hanem arra is amin keresztül haladsz életed során….abban is hiszek, hogy nem feltétlenül kell fizikai utazásra gondolni, hisz a lelkünk és az életünk is mindig tart valahova. Kellemes és kellemetlen tapasztalatok érnek. Félelem, boldogság, bűntudat, harag, irigység, váratlan helyzetek kezelése, önmagunkkal való szembenézés... de nem kell ehhez messzire menni, otthon is simán tudunk olyan helyzetekbe keveredni, ami kibillent minket a megszokott kerékvágásból.
Szerintem nem árulok el titkot, hogy az utazásaim alatt, olyan mély gátakat szakadtak fel bennem, érzelmi blokkok, amelyekről sok esetben nem tudtam.
Elmesélek nektek egy sztorit.
Afrikában számos érzelmi sokk ért. Pl itt még a testtávolság is sokkal kisebb, mint amit én Európában megszoktam, hirtelen azt éreztem, hogy benne vannak az én kis is burkomban... Én az a kettő lépés távolság ember voltam, hiszen bele van épülve a társadalomba is, hogy “idegenekkel ne álljak szóba”, “biztos akar majd valamit”, “nehogy valami bajod legyen”. Néha azok a mondatok amibe beleszületünk és belénk rögzülnek idővel a hitrendszerünk részét képezik, ez lesz a normális és nem is gondolkodunk rajta, hogy ez lehetne akár másképp is. Ezek a gátak, amelyekről nem is tudtam előtte, észlelhetően oldódtak bennem az ott töltött másfél hónap alatt, illetve az egyéb utazásaim során. A reptéren hihetetlenül kedves volt velem, de amint kitettem a lábamat a reptérről szorongtam. Küzdöttem ez ellen az inger ellen, de egy teljesen más világban találtam magam, ami ismeretlen volt. Én magam sem értettem, hogy mi zajlik bennem, csak mérhetetlenül szorongtam az első pár napban, olyannyira feltorlódtak bennem a szorongás, hogy 1 napra vakbélgyanút szimuláltam. 1 napig feküdtem Kenyában. Számomra ez a 6 hét teljes lelki és mentális átalakulás volt. 0-ról kb 100-ra. Leküzdöttem az ételproblémáimat, ami szintén egy korábbi negatív élmény okozta. Onnan indultunk, hogy fenntartásokkal védekezve, nem akartam nagyon megnyílni, mesélni magamról.
DE! Afrikában nem volt választásom, a helyiek kilöktek a komfort zónámból és az érzelmi világom olyan mélységeket és magasságokat élt meg, amelyekről nem is tudtam. Afrikában mindenki közvetlen barátságos, amit eddig még sosem tapasztaltam máshol. Az emberek kíváncsian jöttek, kérdeztek, érdeklődtek. Amíg régen csak a tévében csodáltam az afrikai kultúrát, addig most a saját bőrömön tapasztaltam. Tudtam, hogy most vagy soha. Tudtam, hogy ha nem nyitom ki a szívemet ennek az élménynek egy életre bánni fogom. Kenyát és Zanzibárt örökre a szívembe zártam. Az egész életem, felfogásom megváltozott. Amikor Kenya utcáit és a nyomornegyet jártuk, egyszerre éreztem szomorúságot, szégyent magamba és hálát. Megtanultam a hálaszót újraértelmezni, a kicsit is megbecsülni, elengedni az ítéleteket, másképp tekinteni a világra, az emberekre, a családra, és az idő fogalmára. Megtanultam, hogy az életben nagyobb gondok is vannak az enyémeknél, és amit addig problémának gondoltam és szorongtam, elengedtem. Megtanultam haladni az árral és felszabadulni. Nekem Afrika jelentette az új lét kezdetét, ahol a régit elengedtem. Olyan blokkokat ismertem fel és küzdöttem le, amelyek a legnagyobb tanítók voltak, hozzájárultak önmagam megismeréséhez, amely egy hihetetlenül szuper megújulás élményt ad.
