Szívvel lélekkel Afrikában !

Nagy dolog nekem, kis dolog másoknak.

A hetünk elég esősre sikeredett, így elég sok időnk volt elmélkedni. Szerettem volna írni pár sort arról, hogy mit is csinálunk mi Zanzibáron és miért is vagyunk itt majdnem egy hónapot. Az igazság az, hogy próbálunk itt úgy élni, mint egy helyi ember. Mindennap dolgozunk, mint mindenki más csak online. Nekem a napom nagy részét hétköznap, napi 8 órában a munka kiteszi. Így próbálom az időmet úgy beosztani, hogy vagy korábban kezdek vagy előre dolgozok ha tudok, így munka előtt, ebédidőben, délután van időnk picit sétálni élvezni az ittlétet. Ma rá kellett döbbennem arra, hogy nem is olyan félelmetes ez a hely, mint amilyennek elsőre tűnt. Hétvégén körbesétáltuk, körbemotoroztuk a helyet és látva,hogy hogy élnek itt az emberek, kinyílt egy újabb ajtó a szívemben. Ma próbáltam a munkámat befejezni az egyik kedvelt éttermünk elött. Többen odajöttek hozzám felajánlva szuvenírt, hétvégi programot vagy akár masszázst. Úgy érzem, hogy közel 3 hét kellett ahhoz, de megérkeztem szívvel lélekkel Afrikába. Elkezdtem élvezni,hogy az emberek megállítanak minket és kérdeznek, érdeklődnek. Rádöbbentem arra is többek között, hogy vannak olyan munkák amelyeket az ember nem szívesen csinál azonban csinálnia kell, hogy tudjon boldogulnia. Itt is vannak karrierista emberek, (itt is kérnek iskola után már egyből 5 év munkatapasztalatot, itt is vannak álmodozók, vannak akik mindennap kijárnak apályban növényeket, kagylókat keresni, programokat ajánlanak turistáknak) akik szeretnének feljebb kerülni, itt is van diplomás pultos, mindenki teszi a dolgált a tőle telhető legjobb módon. Európában mi könnyen mondhatjuk szerintem, hogy ha nem tetszik akkor válts. Itt nincs annyi lehetőség. Itt az embe örül, ha van munkája(fehér ember szolgálni napi 10-12 órában, néha pihenőnap nélkül), örül, ha tud enni, örül, hogy van fedél a feje felett. Miközben befejeztem a munkámat, édesanyával beszéltem a parton, mutattam neki, hogy hol állok, mit látok , hol szoktunk enni. Anya csupa szív és szeretet és annak ellenére is, hogy ő nem utazik és mindig félt, hogy valami baj ér, mindig jóra tanított és hogy legyek kedves mindenkivel. Miközben telefonáltam egy árus jött felém és elhessegettem, mondván, hogy telefonálok nem kérek semmit. Anyának magyarázom, hogy ez már az ezredik árus aki idejön erre ő: Légy kedves! Ne bántsd! – anyu szavai mindig szíven találnak... párhuzamot húzva az elmúlt hetekkel és a saját munkatapasztalatommal, azt kell, hogy mondjam, hogy ezek az emberek is akár egymilliószor megállítanak, mindenki más és más személy, más személyiséggel. Mindenki kedvesen és mosolyogva jön hozzánk. Még akkor is elbeszélgetnek az emberrel, ha tudják hogy nem veszel semmit, érdeklődnek, hogy honnan jöttél, hogy tetszik a sziget, meddig maradsz stb....Számomra az első napokban ez picit túl sok volt, kellett egy kis idő hogy ez a sok inger ülepedjen bennem, de mindennap egy kis élménnyel, egyre jobban élvezem az ittlétet. Pl amikor valaki szóviccet csinál, a hungry Hungary-val, vagy amikor valaki büszkén mondja, hogy ismer valakit Budapestről, hallani a történeteket, ki hogy él és tanulni ezekből, részese lenni ennek a kultúrának egyedi és valószínűleg egyszeri lesz....kellett pár hét de úgy érzem MEGÉRKEZTEM Afrikába! J

Érzelmi hullám Kenya és Zanzibár között - Afrika felkavaró

Sziasztok !

Vegyes érzésekkel zártam, zártuk az első hetünket Daviddel tegnap, ami Zanzibárt illeti.

Sosem voltam még ennyire különleges és furcsa helyen. Amikor leszálltunk a reptérre egy nagy ruhás kendős ápolónő fogadott minket. Gondoltam azért van kendő a haján, mert emberekkel foglalkozik. Mit ne mondjak, kicsit sem volt kedves. Egyből van-e oltási papírunk ? Kikapta a kezemből. Látta, hogy be vagyok oltva és lecsippantott valami műszerrel, később gondolkodtunk, hogy valószínűleg lázmerő volt, mivel itt nagyon szigorúan veszik a sárgaláz oltást. David helyben kapta meg az oltást, amíg én a vízumos papírokat kitöltöttem. Engem nőként odakísértek egy női határátkelőhöz, ahol szintén egy haját kendőben eltakart hölgynek fizettem 50 dollárt, majd ujjlenyomat vettek és fényképet készítettek és kész voltam. Beléptem Zanzibárba.  Ehhez képest Davidnek nem engedték, hogy kártyával fizessen, kikísérték egy közeli pénzfelvevő automatához és megpróbáltak több pénz kérni tőle az oltásért. Neki amerikaiként 50 dollár volt az oltás és 100 dollár a vízum. Amíg Davidre vártam átvettem a csomagokat. Meglepő módon hozzám többen odaléptek, hogy jól vagyok-e, szükségem van-e valamire. Férfiak. Egyre több nőt láttam, tetőtől talpig kendőben....magamra borítottam az én kis szép törököknél vett kendőmet.

Reptéren vártak minket a szállodából, de itt is ahogy Kenyában is számost taxis volt és mind kiabált az ember után, hogy kell-e fuvar...aztán meg hogy Hakunamatata...Őszinte leszek, Kenya után nekem megérkezve Zanzibárba egy megkönnyebbülés volt. Kenyában érzelmileg túltöltődtem. Látva a sok szegény ember, a mérhetetlenül poros, koszos utcákat. Kicsit sok volt egyszerre, aztán áttérve ide, a reptérről a szállásunk felé átszeltük a szigetet, kb 1 óra alatt...itt is vannak koszos, poros utcák, de valahogy kevésbe...vagy már hozzászokott a szemem és átértékelődtem picit. Most már nem ért annyira mélyen, annyira szomorúan.

8 nap után Zanzibárban, Jambiani - Paje - Michamvi Kae - körbejárva a gyönyörű óceánpartot és csak egy utcával lejjebb lévő zanzibári életet, ami azért elég durva kombó....elgondolkodik az ember....Sétálsz a paradicsomban és egy utcával lejjebb emberek élik a mindennapi életüket, porban szegénységben, gyerekek cipő nélkül, tehén, tyúkok, kecskék sétálnak az utcák között, néhol kis macskaköves jellegű utcák, kis boltok, üzletek, ahol élelmiszert, néhány szuvenírt lehet venni. Érdekes, hogy a faluk, városok között nincsenek táblák, honnan tudják hogy épp melyik városba járnak ? haha... Más építészeti kultúra, amit már Kenyában is megfigyeltem, itt a házakat kövekből vagy fából építik valahogy...(erről majd még írok később amint lesz róla több információm) ...

Munka itt sem állhat meg :) 

Szépen lassan de rá kell jönnöm, hogy én először távolról szeretem vizsgálni a kultúrát, megfigyelő vagyok, hogy élnek, hogy mozognak itt az emberek. Milyenek a hétköznapok, hétvégék. David szeret az emberekkel beszélgetni, megtudni minél több mindent az életükről. Rájöttem, hogy akkora kulturális különbség van Afrikában az én kultúrámhoz képest így elsőre, hogy egyenlőre nekem ezt szoknom kell, de igyekszem nyitottabb lenni és beszélgetni helyiekkel. 8 nap után azt szűrtük le különösebb internetes olvasgatás után, hogy egy igazán erős iszlám vallású szigetről van szó. A kislányok már 5-6-7 évesen kendőben, hajukat eltakarva sétálnak az utcán. A legtöbb reakció azt mutatja, hogy nem szeretik a turistákat a helyiek. Sokan nem mosolyognak, nem barátságosak, ami a felnőtteket illeti. Aki kedves, aranyos, mosolygós az szeretne valamit eladni. Pár nőtől én itt kapom a megvető pillantásokat, hogy én ugye nem kendőbe vagyok öltözve és néha érzem a felsőbbrendűséget, mind férfiaktól, mind nőktől. Igyekszem azonban ezek ellenére is nyitott maradni és egy hét alatt nem levonni teljes mértékben a következtetést. Kenyában az emberek mosolyogtak mindenhol, mindenhol barátságosak voltak, sosem éreztem semmi megvető pillantást, csak én voltam sokkban a sok új látottaktól, de sosem ért semmi negatívum, max csak hogy itt is próbáltak lehúzni minket taxisok pár dollárral, vagy igazoltattak minket a bőrszínünk miatt.... Kenya nekem mindig a szívem csücske marad, ahol végleg kiléptem a komfortzónámból....

Visszagondolva az ott töltött időre azt kell mondjam, hogy ott az emberek talán még szegényebb körülmények között élnek, viszont boldogabbak és segítőkészebbek voltak mint itt. Zanzibárban kicsit az az érzésem, hogy nagyon a pénz motivál mindenkit. Fehérként mi itt gazdagnak számítunk és pl eleinte ahova jártunk vacsorázni, ebédezni, kinevettek minket, megpróbáltak több pénzzel lehúzni minket, és miután látták, hogy visszajárunk kedvesebbek lettek, mert kell nekik a vendég....bárosokkal való beszélgetések után megtudtuk azt, hogy van olyan dán fiú aki már 3 éve itt lakik és még mindig kinevetik...vagy hogy nagyon sokat dolgoznak szinte pihenőnap nélkül, meseszép óceánparton egész nap európaiakat és amerikaikat szolgálnak ki, kevés pénzért, borravaló nélkül....látva hogy mi simán megengedhetünk magunknak x ételt, koktélt, boltban csokit vagy kólát....elgondolkodtató amúgy, ha az ő helyzetükbe képzelve magunkat, mi hogy élnénk ezt meg, hisz sok embernek, aki ide születik főleg erre a szigetre valószínűleg nincs sok választása, elhagynia, vagy mást vallást választania, hiszen ebbe született bele ezt ismeri és még ha gondolkodik is azon, vagy eléggé nyitott szemléletű és tetszik neki Európa(más kontinens, más élet) vajon hogy tudna nekivágni, nekikezdeni egy másabb életnek ?  Ahol pl a nőknek is több joguk van ? Ahol van szabad akarata az embereknek, ahol van több joguk. ?! Mi is furcsán néznénk a gazdagnak gondolt turistákat helyiként? Mi is utálnánk őket vagy inkább irigykednénk?

Próbáljuk kiélvezni minden pillanatát ennek a csodálatosan összetett, egyedülálló kultúrának, amelyet valószínűleg most először és utoljára fogunk tapasztalni ebben az egy hónapban. Álmomban nem gondolkodtam azon, hogy vannak fekete muszlimok. Nekem ez a hely nagy álmom volt és a maga módján mindig is egy csoda marad a szívemben. Közel egy hónapot eltölteni itt azért nem kevés idő, és minden percéért hálás vagyok. Remélem ennyi idő alatt majd tudok egy átfogó képet adni a szigetről, hiszem amit eddig láttunk hihetetlen és ami szintén nagyon fontos, hogy Biztonságos. Sok a Solo utazó is, sokan pattannak csak robogóra(ahogy mi tettük tegnap) vagy biciklire. Én lányként azért azt mondom, hogy este egyedül azért sehol sem biztonságos, de nappal sehol nem éreztem veszélyt, bár hogy őszinte legyek szokni kell, hogy idegen emberek utánamrohannak a tengerparton, hogy szia hogy vagy ? Honnan jöttél ? Mi a neved ? Mikor jöttél blabla bla... de ezért utazunk nem, hogy érezzük ezeket a különbségeket, hogy ismerkedjünk, hogy a komfortzónánkon kívül találjuk magunkat, hogy érezzük, lássuk, tapasztaljunk...Arra is rájöttem a héten, hogy nem mindig kell egy kultúra része lenni, néha elég kívülről szemlélni azt és elfogadni őket, megtapasztalni és szívünkben megőrizni az élményeket.

Szeretném a fényképeimmel átadni a helyeknek a szép részét, azt hogyha idejöttök mit láttok, mit láthatunk a legtöbb utazási iroda oldalán és melyek a valós helyi képet, helyzetek, hogy hogyan élnek a helyiek, mi hogy láttuk azt  Ha élvezitek vagy kiváncsiak vagytok valamire nyugodtan írjatok, írjátok meg a véleményeteket, keressetek meg.

Legközelebb 14 érdekességgel jövök Zanzibárról.

Puszilok Mindenkit !

Brigi