Jelentem még élek, csak elnyelt a tábor...

Hétfőn 12.30kor indultunk, ha jól emlékszem du-án 4 körül értünk a tábor helyszínére…Bouillontól nem messze, egy kis faluban vagyunk…egy kényelmes, számomra hatalmas házban… úgy érzem rendes, nem mindig csendes, de lényegében rendezett csipet csapatot kaptam…és velük valóban jó foglalkozni, mivel igénylik és hasznos a munkám, érzem, hogy velük lehet foglalkozni és lehet őket tanítani…persze itt is van egy két kivétel, de a többséggel el lehet beszélgetni, igényli a segítséget és nem néznek hülyének…

A kollégák is nagyon kedvesek és segítőkészek…bevallom őszintén a tábor előtt nem tudtam, hogy férj és feleség A és P és nem nagyon volt alkalmam beszélni velük…és van egy másik házaspár is ők már nyugdíjasok, csak önkénteskednek…szívesen vannak ezekkel a betegeknek és P jó barátai…szóval besegítenek…és van itt négy gyerkőc is…egy munkatárs és egy tanuló…

Amúgy kicsit furi az idősebb emberekkel valahogy mindig hamarabb dűlőre jutok…a munkahelyemen is valahogy így volt, és itt, a táborban is valahogy velük bátrabban merek beszélni, mintha nyíltabbak vagy őszintébbek…bár a házaspár, akik az én munkatársaim ők is nagyon barátságosak és segítőkészek…de ez a két kis öreg valami baromi jópofa…és ha valamiről mesélek akkor bátran kérdeznek tovább…beszélgettem velük a magyar viszonyokról, tanulási, munkalehetőségekről…kérdezték az én terveimet…és beszéltek Belgiumról is és az ő családjukról is…és megmondom őszintén nagyon bírom őket…olyan csupa jó szív ez a két ember… állandóan viccelődnek…jó rájuk nézni…olyan kis aranyosan imádnivalóak együtt… az öreg mindig viccelődik mindenkivel, gondolom így csavarta el a nőci fejét is :D a frappáns poénjaival :D

Aztán indulás napján Erik az egyik beteg, akinek minden második szava, a szar, és ahogy a htéen kiderült az hogy buli, egyszerűen imádnivaló:D ez tudom h furán hangzik de nem tudom én ezt nem is fordítom magyarra csak tudom, hogy mi az és tovább siklok rajta:D na szóval ő úgy örült nekem indulás napján hogy a kézfogásból úgy magához rántott és megölelt, hogy szólni sem tudtam:D nagyon jó fej kis beteg :D ma( pénteken pedig kizárólag csak velem akart cipőt cserélni:D) lusta dög amúgy egyedül is tud csak hogy én mutassam meg, hogy hol van:D és százszor megkérdezi, hogy Ca va Madam, Ca va? meg hogy mérges vagyok-e, meg stb… :D

Kedden egy nagy állatkertbe, parkba vittük a betegeket…a csoport másik fele pedig Franciaországba ment megnézni, ha jól emlékszem Sedán várát…bevallom nekem az összes program tetszett eddig amiket kitaláltak, vagy nekem választottak jó tábort, vagy tényleg ilyen jók ezek a táborok…csak néha azért ledöbbentő…ezeknek az embereknek annyi lehetőségük van…és nem értékelik…nem profitálnak belőlük…egy kettő tényleg tanul valamit…de egy kettőnek az adott program helyszínén vagy a kaja jár a fejében vagy az h mi lesz a következő program…egyszerűen mindent megkapnak és ezért nem tudják mit kell megbecsülni…tudom ezt otthonról olvasva furcsa lehet…főleg olyannak aki volt már magyar fogyatékos intézményben…ezt a kettőt nem lehet összehasonlítani…elvileg az én munkahelyem La Pommeraie, belgiumon belül is egyedülálló…és szerintem mondhatjuk azt, hogy az igényeik kielégítését szolgálja…csak egyszerűen nem tudok a falak mögé látni, hogy honnan van erre mind pénz…jó kapnak támogatásokat biztos…de folyamatos fejlesztések vannak a munkahelyen belül…folyamatosan kapnak új elektronikus eszközöket…ruhákat…viszik őket táborba…minden pénteken v szombaton vehetnek maguknak pár euróért cuccmisságokat vagy amit akarnak… jó persze dolgoznak a műhelyekben is amiket később eladnak, de nem tudom felfogni, hogy miből tudják fenntartani magukat…gazdag szülők? ez sem feltétlenül igaz mindenütt…mondjuk azt nem ismerem hogy viszonyul az állam a fogyatékosokhoz…lehet itt van a kulcs…

Na de eltértem a tárgytól…Szerdán, csütörtökön Bouillon kastélyában voltam, előtte voltunk a múzeumban is ahol egy kisebb videó, mozi által nyertünk betekintést a történelmi háttérbe…majd ezt követően mentünk fel a várba…ahol idegenvezetővel tekintettük meg a vár belsejét, az idegenvezetés előtt még megnéztünk egy madárshowt, most eszembe nem jutna, mi ennek a normális neve…de a madarász( hülye egy szó ez :D ) felettünk reptette a madarakat…háát őszintén párszor azért volt félelmem amikor a hatalmas sas a fejem felett húzott el és valóban le kellett hajolnom…annyira közel volt…de elvileg ez nem veszélyes…na ezt azért picit megkérdőjelezném…

…és az idegenvezetés után büszke voltam magamra, mert nagyjából mindent megértettem…már csak a beszédre kéne ráállnom jobban…vagyis inkább a helyes beszédre…mert az egy dolog, hogy tudok beszélni…csak már jó lenne ha helyesen:D bár megértik, ami a lényeg…jó tudom ne legyek telhetetlen…:D

Csütörtök késő du-án, hazafele már nevetőgörcsöt kaptam a buszba az egyik betegtől…aztán még jobban sipákolt, hogy fejezzem be és, hogy miért nevetek rajta…de mindenki nevetett csak az enyémet vette észre…:D aztán este megint nevető görcsöt kaptam…mivel a fal és az asztal között volt a széke és szegényem elég nagy darab és volt mellette még egy szabad hely, és egy vékonyka emberke nem fért el mögötte…és mondta neki hogy picit menjen beljebb, de szerencsétlen akkora nagy darabb, hogy nem volt tovább:D és a másik beteg meg mondja neki, hogy mekkora egy darab már…de esküszöm ez egy másik nyelven és látva az olyan vicces volt, ahogy ott szenvedtek és mi meg csak lestünk…aztán inkább helycsere lett…pufi ült a fal mellé, a vékony eléje…:D itt tényleg sírtam, de a nevetéstől…el sem tudjátok ám képzelni, milyen vicces és jó fogyatékos emberekkel foglalkozni, ezekkel a fogyikkal…akik nem dúrván fogyik, de nem is gondolkodnak teljesen tisztán…:D ez a köztes ….kb mindent meg tudnak csinálni maguknak….de mégis kell a felügyelet…kisgyerekekre tudnám őket hasonlítani…

Tegnap kiselőadáskor mondja az idegenvezető, hogy „…ebben a korban még nem volt ám ilyen olyan zöldség…szal nem volt ám ketchup meg majonéz…”-erre a másik beteg, de teljesen kétségbeesve-„nem volt majonéz…akkor mivel ették a sült krumplit :D ?!” :D

Nem azt mondom, hogy ez a munka könnyű, mert felelősség vigyázni rájuk, és sok türelem is kell…de minden munkára születni kell… : )

Biztos vagyok abban, hogy nekem erre az egy évre tökéletes munkahelyet választottak…ennél jobban nem is kívánhatnék…

Jajj a kaját majdnem elfelejtettem…jujj rég ettem már ennyi még iylen finomságoakt…igaz h mindent agyon kell sóznom, de ezek aztán nem spórolnak a kajával:D desszerttel…igaz h hétfőn már majdnem éhen haltam, indulás előtt ettem aztán meg csak este 10kor…

…de kb minden nap este 10 kor vacsorázunk, csak mi kollégák…nyugodtan, csendesen, komótosan…és annyit amennyit akarok és mindig meleg kaja…nyami…hozzátudnék én ehhez szokni asszem…

Jánosomnak üzenném, hogy szerencséje van, hogy ez a tábor csak egy hetes…és nem április végéig tart, mert a reptéren nem ismerne meg…el is menne mellettem, akkora egy dagadt tehénné változnék :D

Remélem nem voltam túl zagyva csak most is rohanásban vagyok! a képekkel majd később jövök…

Ha lesz időm akkor majd még jövök a további eseményekkel :D

Szép napot mindenkinek!

Pusz