Hétfőn 12.30kor
indultunk, ha jól emlékszem du-án 4 körül értünk a tábor
helyszínére…Bouillontól nem messze, egy kis faluban vagyunk…egy kényelmes,
számomra hatalmas házban… úgy érzem rendes, nem mindig csendes, de lényegében
rendezett csipet csapatot kaptam…és velük valóban jó foglalkozni, mivel igénylik
és hasznos a munkám, érzem, hogy velük lehet foglalkozni és lehet őket
tanítani…persze itt is van egy két kivétel, de a többséggel el lehet
beszélgetni, igényli a segítséget és nem néznek hülyének…
A kollégák is nagyon kedvesek és segítőkészek…bevallom őszintén
a tábor előtt nem tudtam, hogy férj és feleség A és P és nem nagyon volt
alkalmam beszélni velük…és van egy másik házaspár is ők már nyugdíjasok, csak
önkénteskednek…szívesen vannak ezekkel a betegeknek és P jó barátai…szóval
besegítenek…és van itt négy gyerkőc is…egy munkatárs és egy tanuló…
Amúgy kicsit furi az idősebb emberekkel valahogy mindig
hamarabb dűlőre jutok…a munkahelyemen is valahogy így volt, és itt, a táborban
is valahogy velük bátrabban merek beszélni, mintha nyíltabbak vagy őszintébbek…bár
a házaspár, akik az én munkatársaim ők is nagyon barátságosak és
segítőkészek…de ez a két kis öreg valami baromi jópofa…és ha valamiről mesélek
akkor bátran kérdeznek tovább…beszélgettem velük a magyar viszonyokról,
tanulási, munkalehetőségekről…kérdezték az én terveimet…és beszéltek Belgiumról
is és az ő családjukról is…és megmondom őszintén nagyon bírom őket…olyan csupa
jó szív ez a két ember… állandóan viccelődnek…jó rájuk nézni…olyan kis
aranyosan imádnivalóak együtt… az öreg mindig viccelődik mindenkivel, gondolom
így csavarta el a nőci fejét is :D a frappáns poénjaival :D
Aztán indulás napján Erik az egyik beteg, akinek minden
második szava, a szar, és ahogy a htéen kiderült az hogy buli, egyszerűen
imádnivaló:D ez tudom h furán hangzik de nem tudom én ezt nem is fordítom
magyarra csak tudom, hogy mi az és tovább siklok rajta:D na szóval ő úgy örült
nekem indulás napján hogy a kézfogásból úgy magához rántott és megölelt, hogy
szólni sem tudtam:D nagyon jó fej kis beteg :D ma( pénteken pedig kizárólag
csak velem akart cipőt cserélni:D) lusta dög amúgy egyedül is tud csak hogy én
mutassam meg, hogy hol van:D és százszor megkérdezi, hogy Ca va Madam, Ca va?
meg hogy mérges vagyok-e, meg stb… :D
Kedden egy nagy állatkertbe, parkba vittük a betegeket…a
csoport másik fele pedig Franciaországba ment megnézni, ha jól emlékszem Sedán
várát…bevallom nekem az összes program tetszett eddig amiket kitaláltak, vagy
nekem választottak jó tábort, vagy tényleg ilyen jók ezek a táborok…csak néha
azért ledöbbentő…ezeknek az embereknek annyi lehetőségük van…és nem
értékelik…nem profitálnak belőlük…egy kettő tényleg tanul valamit…de egy
kettőnek az adott program helyszínén vagy a kaja jár a fejében vagy az h mi
lesz a következő program…egyszerűen mindent megkapnak és ezért nem tudják mit
kell megbecsülni…tudom ezt otthonról olvasva furcsa lehet…főleg olyannak aki
volt már magyar fogyatékos intézményben…ezt a kettőt nem lehet
összehasonlítani…elvileg az én munkahelyem La Pommeraie, belgiumon belül is
egyedülálló…és szerintem mondhatjuk azt, hogy az igényeik kielégítését
szolgálja…csak egyszerűen nem tudok a falak mögé látni, hogy honnan van erre
mind pénz…jó kapnak támogatásokat biztos…de folyamatos fejlesztések vannak a
munkahelyen belül…folyamatosan kapnak új elektronikus eszközöket…ruhákat…viszik
őket táborba…minden pénteken v szombaton vehetnek maguknak pár euróért
cuccmisságokat vagy amit akarnak… jó persze dolgoznak a műhelyekben is amiket
később eladnak, de nem tudom felfogni, hogy miből tudják fenntartani magukat…gazdag
szülők? ez sem feltétlenül igaz mindenütt…mondjuk azt nem ismerem hogy
viszonyul az állam a fogyatékosokhoz…lehet itt van a kulcs…
Na de eltértem a tárgytól…Szerdán, csütörtökön Bouillon
kastélyában voltam, előtte voltunk a múzeumban is ahol egy kisebb videó, mozi
által nyertünk betekintést a történelmi háttérbe…majd ezt követően mentünk fel
a várba…ahol idegenvezetővel tekintettük meg a vár belsejét, az idegenvezetés
előtt még megnéztünk egy madárshowt, most eszembe nem jutna, mi ennek a
normális neve…de a madarász( hülye egy szó ez :D ) felettünk reptette a
madarakat…háát őszintén párszor azért volt félelmem amikor a hatalmas sas a
fejem felett húzott el és valóban le kellett hajolnom…annyira közel volt…de
elvileg ez nem veszélyes…na ezt azért picit megkérdőjelezném…
…és az idegenvezetés után büszke voltam magamra, mert
nagyjából mindent megértettem…már csak a beszédre kéne ráállnom jobban…vagyis
inkább a helyes beszédre…mert az egy dolog, hogy tudok beszélni…csak már jó
lenne ha helyesen:D bár megértik, ami a lényeg…jó tudom ne legyek
telhetetlen…:D
Csütörtök késő du-án, hazafele már nevetőgörcsöt kaptam a
buszba az egyik betegtől…aztán még jobban sipákolt, hogy fejezzem be és, hogy
miért nevetek rajta…de mindenki nevetett csak az enyémet vette észre…:D aztán
este megint nevető görcsöt kaptam…mivel a fal és az asztal között volt a széke
és szegényem elég nagy darab és volt mellette még egy szabad hely, és egy
vékonyka emberke nem fért el mögötte…és mondta neki hogy picit menjen beljebb,
de szerencsétlen akkora nagy darabb, hogy nem volt tovább:D és a másik beteg
meg mondja neki, hogy mekkora egy darab már…de esküszöm ez egy másik nyelven és
látva az olyan vicces volt, ahogy ott szenvedtek és mi meg csak lestünk…aztán
inkább helycsere lett…pufi ült a fal mellé, a vékony eléje…:D itt tényleg
sírtam, de a nevetéstől…el sem tudjátok ám képzelni, milyen vicces és jó
fogyatékos emberekkel foglalkozni, ezekkel a fogyikkal…akik nem dúrván fogyik,
de nem is gondolkodnak teljesen tisztán…:D ez a köztes ….kb mindent meg tudnak
csinálni maguknak….de mégis kell a felügyelet…kisgyerekekre tudnám őket
hasonlítani…
Tegnap kiselőadáskor mondja az idegenvezető, hogy „…ebben a
korban még nem volt ám ilyen olyan zöldség…szal nem volt ám ketchup meg
majonéz…”-erre a másik beteg, de teljesen kétségbeesve-„nem volt majonéz…akkor
mivel ették a sült krumplit :D ?!” :D
Nem azt mondom, hogy ez a munka könnyű, mert felelősség
vigyázni rájuk, és sok türelem is kell…de minden munkára születni kell… : )
Biztos vagyok abban, hogy nekem erre az egy évre tökéletes
munkahelyet választottak…ennél jobban nem is kívánhatnék…
Jajj a kaját majdnem elfelejtettem…jujj rég ettem már ennyi
még iylen finomságoakt…igaz h mindent agyon kell sóznom, de ezek aztán nem
spórolnak a kajával:D desszerttel…igaz h hétfőn már majdnem éhen haltam,
indulás előtt ettem aztán meg csak este 10kor…
…de kb minden nap este 10 kor vacsorázunk, csak mi
kollégák…nyugodtan, csendesen, komótosan…és annyit amennyit akarok és mindig
meleg kaja…nyami…hozzátudnék én ehhez szokni asszem…
Jánosomnak üzenném, hogy szerencséje van, hogy ez a tábor
csak egy hetes…és nem április végéig tart, mert a reptéren nem ismerne meg…el
is menne mellettem, akkora egy dagadt tehénné változnék :D
Remélem nem voltam túl zagyva csak most is rohanásban
vagyok! a képekkel majd később jövök…
Ha lesz időm akkor majd még jövök a további eseményekkel :D
Szép napot mindenkinek!
Pusz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
...