2021. november 4., csütörtök

Közbiztonság és közlekedés Limában ( Peru)

 Sziasztok!

A közbiztonságról és a közlekdésről biztosan mindenkinek más a véleménye Peruval kapcsolatban. Én szeretném megosztani, hogy mi párként, illetve én nőként, hogyan éltem meg az ott töltött utazást. Azt tudni kell, hogy mi eléggé érdekes időszakban érkeztünk Peruba, amikor is az országban a vírus még nagyban tombolt, viszont Mexikóból egy negatív teszttel be tudtunk utazni. A közlekedés sokak számára eléggé borzalmas, kaotikus és sokkoló élmény lehet, ha most jár életében először kevésbé fejlett országban. A neten viszont sokkal több rossz hír kering Peruról, mint amilyen az a valóságban. Rossz emberek mindenhol vannak ezt szögezzük le.

Hamar rájöttünk, hogy itt a vezetésnek eléggé sajátos stílusa van. Mindenki dudál, mint az őrült éjjel nappal, de különböző dudálásoknak különböző jelentésük van. Megtanultuk azt is, hogy mikor érdemes autóval közlekedni és mikor inkább gyalog vagy egyáltalán nem. 








Ha este kellene mennetek valahova, akkor már most előre szólok, hogy a mi tapasztalataink azt mutatták, hogy néha napközben is, de délután egyre jobban felébred a város(pl Limában) és eléggé nagy dugók alakulhatnak ki. Rengeteg helyen vannak rendőrök is, akik próbálják a forgalmat irányítani(+a közbiztonságot fenntartani). Több sávos utakon azonban, még így is akkora a forgalom, hogy bedugul egy-egy terület teljesen. 


Mi azt tapasztaltuk, hogy Lima fejlettebb részeiben a közlekedés teljesen okés, viszont ahogy haladunk kifelé a kevésbé fejlett, szegényebb részekre, úgy a forgalom is egyre zsúfoltabbá válik. Az is elmondható, hogy ahogy távolodsz Miraflores és Barrancoból, úgy válik a szomszédos városnegyed egyre veszélyesebbé is. Vannak egyes városrészek, ahova egyáltalán nem javasolt turistáknak bemenni, mert felmerülhet annak a veszélye, hogy elrabolnak, kirabolnak vagy valamilyen büncselekmény áldazatává válhatsz. (mi konkrétan keresztül taxiztunk a város legveszélyesebb részén, egy órát várakoztunk a kikötőben, amíg jött a túravezetőnk, de nem tapasztaltunk semmi gondot, bár hozzáteszem, hogy teljesen snassz ruhákban voltunk, telefont nem mutogattuk és ékszer sem volt rajtunk) A reptér könyéke amúgy pont nem a legbiztonságosabb környékek közé tartozik. Többen jelezték az interneten, illetve ahol foglaltuk a szállásunkat, ott is felhívták a figyelmünket, hogy este ne nagyon közlekedjünk, ha nem muszáj.

 Ha autóval közlekedtek, béreltek vagy taxiztok, akkor ablakokat tartsátok felhúzva, ne nagyon akarjatok sűrűbben lakott területeken videózni, illetve, ne tartsatok az öletekbe fontosabb tárgyakat, mert amikor a taxis vagy autós várakozik a piros lámpásnál betörhetik az autó ablaküvegét és kirabolhatnak. 

Persze minden borzalmas hír ellenére, szerencsére nekünk 3 hónap alatt semmi negatív tapasztalatunk nem volt Peruban csak pozitív. Ennek ellenére azért szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy akármennyire is jó tapasztalataink voltak, mindenhol ésszel utaztunk. 

Nem mászkáltunk ékszerekben, nem akartuk magunkra vonni a figyelmet. Kerültük lényegében a bajt, amennyire lehetett. Éjjel csak akkor mászkáltunk, ha utaztunk. A perui emberek eléggé egyszerűen öltöznek. Szeretik a sötétett színeket, szürkét, illetve a föld színeit inkább. Ebből kifolyólag mi is hasonlóképp próbáltunk elvegyülni, de  nagyon sok esetben még így is kilógtunk a sorból.

Egyszer történt, hogy délután egyedül egy nagyon rózsaszín felsőben mentem bevásárolni az élelmiszerboltba, na annyira sokan szerintem már rég bámultak meg, mint akkor. Második hasonló eset, amikor egy lámás felsőben mentem kirándulni a városba. Akkor is rengetegen bámultak meg. Persze ezek nem negatív tekintetek voltak, inkább csak azt, hogy tudták, hogy turista vagyok. Ebben az időben pedig nagyon kevés turista volt Peruban a vírus miatt. 

Rendőrök vannak kb minden sarkon Mirafloresben és Barrancoban, illetbe biztonsági őrökkel is találkozhatsz a bankok és hotelek aljában, illetve nagyobb bevásárlóközpontok előtt is fegyveres őrök állnak.

Még ha el is akarsz vegyülni ki fogsz tűnni nagy valószínűséggel:

A perui emberek eléggé alacsonyak, ezt minden rosszindulat nélkül mondom. A helyi nőkhöz képest egy jó fejjel magasabb voltam, és sokkal erősebb testalkatú, férfiakhoz képest is szinte mindig magasabb és nagyobb voltam. Davidről van egy olyan képem, ahol egy helyi asszony konkrétan a mellkasáig ér csak. Ennek azonban vannak tudományos magyarázatai, hogy miért ilyen alacsonyak a helyi emberek. Több amerikai kutatás irányult ennek a vizsgálatára, miszerint a perui emberek a világ egyik legalacsonyabb nemzete, ez pedig annak köszönhető, hogy olyan gén található a szervezetükben, ami alacsonyítja őket. Vannak különböző teóriák miszerint olyan magasságban, ahol az őslakosok éltek, csak alacsony termetű emberek tudtak életben maradni. 

Mi a Peruban való tartózkodásunk alatt autót nem béreltünk, az Uber teljesen jól működött, illetve a reptéri taxi is teljesen rendben volt. Limában Ubert használtunk és az appon keresztül fizettünk, ami nagyon fontos, hiszen ha készpénzzel fizetnél, akkor megeshet, hogy a sofőr magasabb árat mond. A hegyekbe, amúgy mi repültünk és teljesen kényelmes út volt a LATAM-mal. Cuscoban a szálláson tulajdonosa küldött értünk egy taxist, aki várt minket a reptéren. Cuscóban, amúgy a közlekedés ugyanannyira őrült, mint Limában, annyi, hogy a város jóval kisebb mint a főváros. 

Nőként én teljesen kényelmesen éreztem magam egyedül is sétálgatva. Sehol nem akartak átverni vagy lehúzni. Nem ért semmilyen sértő beszólás és nem kerültem olyan helyzetbe sem ahol félnem kellett volna. Volt, hogy boltban előre engedtek, kérdezték, hogy honnan való vagyok. Mindenki nagyon figyelmes volt, én inkább ezt tapasztaltam. Ha mondtam, hogy Magyarországról származok, akkor sokan rávágták, hogy Budapest, amin teljesen meglepődtem. 


Ha Peruba készültök, akkor Instagramon még több infót találhattok nálam. Kövessetek: brigipolya

Nagyon jó utat kívánok nektek!









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

...