Afrikáról szeretettel - Kenya

Nehéz megmagyarázni, hogyan történhetett, DE amióta eljöttünk Afrikából hiányzik minden nap. Olyan érzés ez mintha a szívem kinyílt volna egy teljesen más világ felé. Annyi mindent láttunk és tapasztaltunk. Sosem felejtem el azt az érzést, amikor megérkeztem a reptérre egyedül egy hátizsákkal, egy teljesen más kontinensre, arra a kontinensre, ahova szívem mélyén már nagyon régóta vágytam, de a félelmeim visszatartottak. Sosem felejtem el, ahogy a szívem hevesen dobogott és alig vártam, hogy kilépjek a repülőgépből és magamba szívjam Afrika illatát. Százszor elképzeltem ezt a pillanatot a fejembe, izgultam a félelemtől és a boldogságtól is egyben. Kiléptem a reptérre és megcsapta arcomat Afrika száraz, meleg, föld illata. Az első pár mosolygós arc után már tudtam, hogy jó helyen vagyok. Sosem felejtem el az első arcokat, akiket láttam, a reptéri embereket, akik jöttek oda hozzám, hogy jól vagyok, mire várok, miben segíthetnek, megmutatták az útvonalat a taxihoz, másik terminálhoz, hiszen David másik terminálba, másik géppel érkezett. Itt éreztem meg először, hogy a kenyai emberek jó emberek, közvetlenek, könnyedek és a mai napig, amikor Afrikára gondolok ezt a könnyed boldogságot érzem és a szívem megtelik boldogsággal és melegséggel. Nekem ez olyan volt mintha egy álomba csöppentem volna, a reptér közelében szálltunk meg, a kilátás gyönyörű volt, hiába utaztunk át Daviddel több mint egy napot és nagyon fáradtak voltunk, de dolgozott bennünk az adrenalin, hogy megcsináltuk, itt vagyunk.

Másnap egy aranyos idős ember jött értünk, hogy átvigyen minket a Karen környéki szállásunkra, sosem felejtem el a karcos hangját és kalapját amiben vezetett és lelkesen magyarázott, hogy az oroszlán a kedvenc állata és hogy itt a nemzeti park. Nekik olyan egy oroszlán körülbelül mindennapos, hisz az autópálya közvetlenül a nemzeti park mellett van, ha szerencséjük van bármikor láthatnak egy zsiráfot kiemelkedni a messziségből.

David betervezett nekem 3 napos pihenőt Nairobiba, Masai Mara előtt, hogy átálljon egy picit a szervezetem és biztos volt benne, hogy kell pár nap amíg adaptálom a helyzetet, amit látok és még így is nagyon nehéz volt. Nem mondok azzal hazugságot, hogy a szemem a boldogságtól és a döbbenettől is könnyes volt nagyon sokszor. Két hét alatt többször ért kultúrsokk itt Kenyában, mint egész életemben. Amikor megláttam a reptértől a szállás fele haladva az első út szélén sétáló embereket, banánnal és egyéb árucikkel a kezükben, fejükön, amikor megláttam az első állatokat sétálni az út szélén, szemétben kapirgáló tehenet, kecskét, tehénre vigyázó gyerekeket az út szélén, a sok embert akik mindennap gyalogolnak kilómétereket, hogy eljusson munkába, amikor csak elautókázol a nemzeti park mellett, ahol oroszlántól elkezdve zsiráf, páva minden él és nekik ez teljesen természetes, amikor emberek megbámulnak és lemérnek, amikor olyan helyeken halad keresztül az autó, hogy imádkozol, hogy itt ne robbanjatok le, amikor nem érted, hogy ki vásárol az utca szélén összetákolt kukorica árustól, majd a következő autó sofőrje pont egy kukoricát majszol az autóban, amikor olyan illatokat és tájakat látsz amitől eláll a lélegzeted. Csodálatos világ ez, hihetetlen utcákkal, színekkel, illatokkal, mindennapi szituációkkal, arcokkal és mosolyokkal.

Miért annyira különleges ez a hely számomra? Nehéz szavakba önteni. Mit éreztem Afrikában? Nagyon sok sajnálatot, hálát, mindért amim van és szégyelltem magamat, de kiléptem a komfortzónámból és adtam! Mit? Szeretetet, mosolyt és elfogadást!

Miért szégyelltem magam

? Mert a fejlett országokban élő ember mindig vágyik valamira, egy új cipőre, táskára, pedig hány felesleges ruhánk, eszközünk van? Egy teljes világ változott meg bennem itt. Rájöttem arra, hogy amíg Európában mi egy új eszközzel próbáljuk boldogságunkat megvenni,  felesleges kellékek nélkül is lehet boldogan élni és hogy a legrosszabb napomon is valamiben meglássam a boldogságot. Meg kell tanulni elfogadni, beletörődni vagy harcolni és változtatni!

Megtanultam azt is, hogy mekkora kincs az ha az embernek a szíve és a lelke rendben van! Adni csodálatosabb, mint kapni! Amikor meglátogattuk Nairobiban a nyomornegyedet, vittünk egy családnak ételcsomagot, a család kicsit beszélt magáról, arról hogy a 25 éves nő 3 gyereket nevel egyedül, mert a férje meghalt olyan körülmények között, hogy se áram se víz nincs. Ott ültünk a sötétbe egy fa tákolmányban, telefonnal világítottunk. Én percekig szóhoz sem jutottam, a szememet elöntötte a könny. Csak bámultam a nőt a kisbabájával a karján. Elmesélte a történetet, megköszönte a csomagot, ami nekünk  5000 Ft volt, az nekik egy havi étel. Én sokáig csak pislogtam a könnyeimet próbáltam visszafojtani, hiszen ha én elsírom magam, kimutatom, hogy a helyzetük tényleg siralmas. Annyit tudtam kinyögni az egész találkozó alatt, hogy csodálom az erejét és hogy büszke lehet magára hogy 3 gyereket nevel és hogy csodálatos nő, egyedül ilyen körülmények között, mindent megtesz azért, hogy mindennap túléljenek valahogy. Ekkor adta át magát ő is az érzelmeknek és elkezdett sírni. Legszívesebben megöleltem volna. Visszasétálva az autónkhoz az utcán lévő gyerekeknek csokikat és kekszeket adományoztunk, hihetetlen mennyire örültek neki.

Hazafele pedig csak azt hajtogattam Davidnek, hogy hogy a fenébe főznek? Hogy mosnak? Hol fürdenek? Hogy lehet így élni? Lehet, de nehezen.

Szóval arra kérnék, most mindenkit, hogy legyetek valamiért hálásak mindennap. A hála érzet belülről fakad. Tedd helyre a lelked, csinálj valamit magadért. Olvass egy könyvet vagy egyél egy csokit ! :) Nekem a mindennapi jóga és meditáció nagyon sokat segít!

Puszi