Szó mi szó két év nyelvtanulás, kirándulgatás, bulizgatás után erős váltás volt azért visszaüllni az iskola falai közé de viszonylag hamar visszarázkódtam a tanulásba, ezzel nem magamat akarom persze fényezni, de ha az ember valamit elhatároz azt meg is lehet csinálni...az első félévembe persze azért kaptam pár pofont, tanultam tanultam és valamelyik vizsgámra mégis csak kettest kaptam...nem értettem, hogy hogy is lehetséges ez mert tudtam 5ből négy kérdésre a választ biztosan...aztán utólag kiderült, ahogy egyre több felsőbbévest megismertem, hogy nem csak bennem van a hiba...él még mindig az a jó öreg feldobom aztán ami fent marad az pipa, ami leesett az jöhet újra...sajnos ezt már én is tapasztaltam...a második félévemet meglepően jól zártam, de nagyon sokat is tanultam, kivétel nélkül minden tárgyam meglett és jó jegyekkel...
Nosztalgia...
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem nosztalgiáztam az elmúlt két évemen...hiányoztak a barátaim...a megszokott nemzetközi társaság, az hogy picit az a kis ügyes-ügyetlen turista legyek, akire az emberek meglepően, mérgesen vagy kedvesen mosolyognak... A belgiumi évem örökre az életem egyik része marad, otthagytam egy darabot a szívemből és egy darabka mindig is vissza fog engem ott várni...
Néha a buszon, sétálva azon kapom magam, hogy mintha láttam volna egy egy embert a világ másik részéről az utcán és jó érzéssel tölt el, hogy olyan embereket ismertem meg és olyan barátaim vannak a világ különböző részein....próbálom mindenkivel tartani a kapcsolatot...Vizsgaidőszakban jópárszor végigpörgetem a közös képeinket...a kint eltöltött önkéntes évem leírhatatlanul sok erőt ad nekem...mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a programot...
2014 Augusztus
Egy hónapot töltöttem Belgiumban a szokásos kis helyemen. A falon várt a tenyér és lábnyomom , a ház zegzugos részen egy egy otthagyott apróság és persze a szobám, a kis kávésbögrém a konyhában...nagyon jó érzés volt visszatérni arra a helyre ahol úgymondd közelebb kerültem a felnőtté váláshoz.
Az nem mondom, hogy ugyanaz az érzés visszatérni évről évre, de hátborzongató az biztos...az egyik legmeglepőbb fordulat talán az, hogy nincs már bennem az az érzés a repülőről leszállva, hogy megérzés a nyelvek között átváltás...régebben mindig hallottam még az utolsó magyar hangot is és az valahogy jó érzéssel töltött el, hogy még mindig nem vagyok egyedül...most pedig leszállok és egyáltalán nem érzem magam egyedül...úgy érzem, hogy megérkeztem, itthon vagyok!!!
Egy magyar és egy német lánnyal laktam idén együtt...és a kis szemetek rákényszerítettek :D , hogy a hétköznapi társalgásban is franciául beszélgessek velük otthon is...és szó mi szó asszem örökké hálás leszek nekik, mert annyi mindent megtanultam és sokkal felszabadultabban beszélem már a franciát a barátaimmal is...a betegekkel, ahol önkénteskedtem persze mindig franciául társalogtam, de egy időután ott már a szókincsem nem fejlődött, de idén nyáron most nagyon sokat fejlődtem, persze most sem úgy beszélek mint egy professzor, de ahhoz képest h én a 0-ról kezdtem most meg már képes vagyok folyékony párbeszédet lebonyolítani, ha mást nem is engem nagyon boldoggá tesz :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
...