Meglátogattuk Peruban az egyik leghíresebb inka piacot - Pisac

Pisac 

A pisaci piac a Cusco régió egyik leghíresebb piaca, amely sok látogatót vonz a híres vasárnapi piacra, amikor a környező hegyvidékről származó őslakos kecsua közösségek érkeznek Pisacba, hogy eladják termékeiket és készleteiket a hétre.

A Cuscoban töltött 3 hetünk alatt ellátogattunk Pisac/Pisaq városkában. Cuscotól kb 50 percre található autóval. Amikor megérkeztünk Cuscoba azt tudni kell, hogy eléggé tartottunk a magaslati levegőtől, több ezer méteren egyik óráról a másikra. Cuscoba este értünk, az airbnb tulaj hagyott nekünk kokalevél teát, ami segít az átállásban. Nyugi ettől nem lesz semmi bajod, csak csillapítja a fejfájást, hányingert és minden tünetet, ami a magaslati betegséggel jár. Mi előtte már elkezdtünk szedni egy gyógyszert, amit még Limában vettünk. Én szinte alig éreztem meg hogy pár ezer magasságban vagyunk, viszont másnap amikor elmentünk boltba pár méter után úgy lihegtem mintha lefutottam volna egy maratont. Nagyon érdekes érzés, hiszen ugyanúgy jársz mész mint máshol, de a szervezet megérzi, hogy kevesebb oxigénhez jutsz. Ebbe az egészbe amúgy mélyebben nem mennék bele, hogy mi megy keresztül a szervezeten, amikor ilyen magasságban vagy, hiszen nem vagyok benne jártás, így csak azt tudom elmondani, ahogy mi megéltük. David nem aludt talán két hétig, vagy csak alig, mert neki a szervezetét ennyire megviselte, hogy alig kapott levegőt. Amint elaludt volna felébredt, mert olyan érzése volt, hogy megfullad. Tudom ez félelmetesen hangozhat, de elvileg neki kisebb magasságokban is előfordult ez a hegyekben. Talán a harmadik hétre állt be neki a szervezete, de ugye akkor már mentünk vissza Limába. 

Augusztus 2. - Hétfő | 2021

Ma korán reggel keltünk 6kor. Igaz nem azért mert bárhova is rohantunk, hanem annyira gyönyörűek a napkelték Cuscoban, hogy lényegében egyidőben felkelünk a nappal. Korán reggel az első dolgom a kávé lefőzése volt, majd a laptopomhoz ültem. David és én is elkezdtünk dolgozni pár órát. Megreggeliztünk, majd írtam a szállásadónknak, hogy véletlenül, nem-e tud egy söfőrt, aki elvinne bennünket Pisac/Pisaq-ba és haza is tudna majd bennünket hozni. Nagyon kedves volt és szerzett nekünk fuvart. Így 11 órakor nekiindultunk a régi körülbelül 600 éves Inka vásárközpontnak. Azt még elmondanám, hogy itt Peruban az augusztus elseje nagy ünnep. Innen számolják a Andean-i új évet, ez egyben az Föld anya ünnepe is, amikor ételeket kínálnak a földnek és egy sámán áldást ad az ételekre, a termésre és a Föld anyának szenteli ezeket.

Cuscotól körülbelül egy órára található ez a kis városka, ami teljesen visszarepít egy másik időbe. Olyan mintha egy teljes időutazáson mennél keresztül. Már az oda vezető út is hihetetlenül lenyűgöző és számos turistalátványosságon keresztül vezetett, de elhagyva Cusco határait lenyűgöző hegyek és völgyek terültek elénk. A völgyekben már az inkák által híres teraszok kirajzolódnak, valamint számos apró falucska található a környéken, amely mind ebből az agyagos anyagból készült. Valamelyik ténylegesen az egész agyagház és lakják is. A házak előtt nagyon érdekes agyag sütő volt kirakva, és azzal főztek vagy éppen melegítették magukat. Rengeteg kutyát is láttunk a hegyekbe, itt ott aludtak vagy kóboroltak.  A helyiek csodálatos szép színes ruhákban vannak, a kalap pedig elengedhetetlen viselet. Ami még szintén nagyon érdekes volt, hogy a helyiek a házak előtt kint álltak és érdekes színű italokat vagy épp rágcsálnivalókat árultak. A Pisacba vezető út a hegyeken keresztül vezetett, ebből kifolyólag a várost is a hegyek tetejéből közelítettük meg autóval, így ahogyan haladtunk fentről lefelé szinte végig be lehetett látni a völgybe. Annyira érdekes színű volt itt a táj, amit még eddig sosem láttam sehol máshol.

A városba érve előjöttek a kis árusokkal teli utcák, nagyon érdekes közékori szűk utcákon vitt minket keresztül a sofőr. Egy hatalmas téren van az inka piac, ahova a környékbeli emberek érkeznek és a földeken megtermelt ételeket árulják. Amúgy a térhez gyönyörű szűk utcák vezetnek, és annyira szerencsések voltunk, hogy egy Föld anya ünnepet is láthattunk, zenével, sámánnak és áldással. Ezt követően bejártuk az utcákat, vettünk szuveníreket. A városka mellett elterülő híresebb inka romokhoz nem mentünk el, hogy őszinte legyek ez volt a harmadik napunk itt és én személy szerint itt éreztem meg először azt, hogy oké magasan vagyunk. Olyan fejfájásom lett, hogy több fájdalomcsillapítot kellett bevennem.

Visszaérve a szállásra egyből lefőztem egy teát és pihentünk. Ami szintén érdekes, hogy elvileg az emésztése az embernek itt a magasban teljesen más. Azt mondták a helyiek, hogy lelassul az emésztés, így semmiképp sem ajánlatos az, hogy az ember már első egy két nap jól bekajáljon.

Mi nem igazán hallottunk erről a helyről korábban, így mindenképpen szerettem volna róla írni egy picit, hogy meghozzam hozzá a kedvet. Sikerült?

A taxisunkat a szállásadónk intézte, az ő apósa vitt és hozott minket. Előtte még megálltunk egy ATM-nél, hogy legyen nálunk készpénz, hiszen ezeken a piacokon javarészt csak így lehet fizetni.

Nem tudom elmondani azt az örömöt és boldogságot, amit nekem ez a hely adott, hogy láthattam a helyieket, a régi utcákat, gyerekeket sétálni az utcán bárányokkal vagy épp lámákkal. Hogy láthattam igazi sámán ceremóniát és megtapasztalhattam, hogy élnek a helyiek.

Azt is szeretném hozzátenni, hogy rajtunk kívül nem láttunk más turistát és nem volt tele a piac, hétfő volt és vírus időszakban nem igazán volt itt nagyon nagy tömeg, így nem tudok arról mesélni, hogy alapesetben mennyire lenne ez a hely felkapott.

Megjártuk a Machu Picchut. Hogyan lehet eljutni, mire kell figyelni és milyen költségekkel számolhatsz?

Sziasztok!

Már régóta szerettem volna írni arról, hogy mi hogyan oldottuk meg, hogy eljussunk a Machu Picchuhoz. Mindent egyénileg mi magunk szerveztünk, így összeszedtem pár főbb pontot, hogy mi mennyibe került és mit hol foglaltuk. 

Azt már egy korábbi bejegyzésben említettem, hogy Cuscoba repültünk Limából. Cuscoban volt a szállásunk körülbelül 3 hétig és ezalatt a 3 hét alatt mentünk át a Machu Picchuhoz 3 éjszakára. 

3 hónap Limában bejegyzésemről röviden itt olvashatsz (költségek, szállás stb): katt ide.

Nincs túl sok magyar információ

Sajnos magyar információkat szinte alig találtam arról, hogy hogyan lehet megközelíteni egyénileg a Machu Picchut, így alapos kutakodás után tudtam csak összerakni a menetrendünket. Azt hozzá szeretném tenni újra, hogy mi vírus időszakban jártunk (2021 augusztusában) itt, így ha jól tudom a Machu Picchu lábához induló vonatok száma is csökkentett számban indult, illetve a belépőjegyek száma is limitált volt naponta. 

Aguas Calientes

Legelőször rá kellett jönnöm vonatjegyeket keresgélve, hogy két vasútállomás van Cuscoban. Mi szerettünk volna közvetlen vonattal eljutni a Machu Picchuhoz (továbbiakban MP), így mi végül a városon kívül eső vasútállomásról utaztunk közvetlenül Aguas Calientesbe, amit sok helyen csak Machu Picchu néven fogtok találni. A vonat viszont nem a Machu Picchuig megy, hanem egy közelben lévő kisvárosig. Onnan gyalog vagy busszal lehet feljutni a hegyekbe, ahol a MP is látható. 

Cuscoban reggel taxit hívtunk Uberen keresztül és talán jó egy 30 percet autókáztunk hajnalban a vasútállomásig. Egy hihetetlenül szép vasútállomáson tett minket ki a sofőr, ahol a minden nagyon ellenőrzött módon történt. Konkrétan a vasútállomásra érkezéskor egyből ellenőrizték, hogy hova megyünk, van-e jegyünk. A vasútállomáson volt WC és büfé is. A peronra nem lehetett kimenni, hanem amikor megérkezett a vonatunk, akkor egyesével ellenőrizték mindenki papírjait és úgy engedtek át minket a peronra, ahol a vonat ajtajában is állt egy egy személyzeti emberke, akik útba igazítottak minket. 

A jegyek helyjegyeket is tartalmaznak, így mindenkinek fix helye van. A vonaton többször elment a személyzet és ha jól tudom, ha nincs vírusőrület, akkor a vonaton van büfé is. Egy hihetetlenül jól felszerelt vonatról van szó, gyönyörű és tiszta. A vonat időben indult, és ha késés is merülne fel és át kellene szállni úgy van megszervezve, hogy mindenki elérje a másik buszt vagy vonatot.

Hihetetlenül jól szervezett a Machu Picchu megtekintése Peruban. Ha lehetne és 5 csillag helyett 6 csillagosra értékelném ezt az egész élményt.

Megjegyezném:

• Amúgy visszatekintve erre az egész szervezére nem tűnik túl bonyolultnak. De emlékszem, hogy amikor Peruban ülve próbáltam összerakni a menetrendet, hogy mikor hol vagyunk, melyik napra, melyik dátumra, mi honnan megy, illetve hova hogyan jutunk el, azért kellett némi matekozás.
  
  
• Mi a vírus miatt nem foglaltunk le előre hónapokkal szinte semmit. Megérkeztünk Cuscoba és amikor már ott voltunk, akkor foglaltuk le a következő hétre a vonatjegyet meg úgy lényegében mindent. Akkor már tudtuk biztosra, hogy el tudunk menni. Viszont ha korábban le tudunk volna foglalni mindent, elvileg olyan vonatjegyet is tudtunk volna venni, amiben kompletten tourguide-dal együtt tudtunk volna menni a MP-ra, illetve még a Huayna Picchura is. 
  
  
• Amit szintén kiemelnék, hogy így legalább saját tempónkban tudtunk haladni. Sokan akik túravezetővel mentek nagyon lassan haladtak, nyilván nagyon sok hasznos információt elmondtak a helyről, de így egyedül is egy több órás kirándulásra számíthatsz, mert hatalmas a hely.
  
  
• Megéri hajnalban felkelni. Mi a reggeli legelső buszra vettük a jegyet, de ha újra csinálnám az utat felsétálnék. Hajnali 5.30kor koromsötétben kimentünk a 6 órási buszra és már akkora tömeg volt, hogy az első buszra fel sem fértünk, hanem a harmadik vagy talán negyedik buszra. A hely 6 órakor nyit. A belépődet és az útleveledet a kapunál ellenőrzik már a MP bejáratánál. Innen még jó pár percet gyalogolni fogsz, amire meglátod először a MP-t. Én azt mondom, hogy teljes mértékben megérte felkelni hajnalban. Pont felértünk így is még azelőtt, hogy feljöttek volna az első napsugarak. Ott álltunk ezelőtt a hatalmas, misztikus csoda előtt, hogy pillanatról pillanatra a sötétből a nap elsőként megcsillan a csúcsán, majd ahogy a sötétségből teljes mértékben kitűnik ez a csoda. Hatalmas élmény volt. 
  
  
• Vegyél helyi trópusi szúnyog sprayt!!! Első nap csak Aguas Calientesben kirándultunk. Volt fél napunk miután megérkeztünk és átvettük a szállást. Sajna mi erről nem olvastunk sehol és nem számítottunk rá, hogy a Davidet itt is megeszik a helyi (nem otthoni fajta szúnyogok), sajna olyan allergiás reakciót kapott másfél nap alatt, hogy igaz a Macchu Picchut legyalogolta, de feldagadtak neki a bokái és szegény az út hátralévő részében allergia gyógyszeren élt, illetve kenőcsökön. Itt ezek a csípések sajnos nem csak baromi viszketnek, de ha véletlen elvakarod őket akkor ilyen véraláfutásos lesz az egész és konkrétan úgy nézel ki mint, akit agyonvertek.  Szerencsére engem annyira nem szeretnek ezek a bogarak, meg végig hosszúban voltam, de egy két helyen engem is megcsíptek és azt kell mondanom, hogy ennyire csípés még sosem viszketett, illetve 3 hónap alatt múltak el helyei, mert ilyen mély piros vérpontok voltak rajtam is. 
  

Költségek, amire számíthatsz, egyéni szervezésbe:

Jegyvásárlás vonatra (Cusco - Aguas Calientes): perurail.com-on vettük mi a jegyünket, de más opciók is vannak - ez fejenként volt kb $100, olyan 35.000Ft - próbáltam visszanézni a jegyünket, de olyan bután van rajta az összeg

Jegyvásárlás Machu Picchura: https://www.machupicchu.gob.pe/?lang=en - mi a hivatalos oldalon vettük a jegyet a kormányzati oldalon, egyedül mentünk fel, nem volt túravezetőnk, így olcsóbb volt - (fejenként 16.000Ft)

Jegyvásárlás MP buszra: ezt helyi irodában is meg tudod tenni, vagy pl a viator.com/tourguide.com oldalán (fejenként kb 10.000Ft)

Szállásfoglalás: booking.com - 3 éjszakára, 2 főre kb 90.000Ft, reggeli az árban és a folyó mellett a hegyekre nézett a szobánk - de ez úgymond még a nagyon alap szálláson közé tartozott semmi luxus dolog :D 

Képek

Jöjjenek a várva várt képek. Remélem hasznosnak találtad ezt az információt. Mindenképp szerettem volna ezt lejegyezni, mert még én is szeretnék egyszer visszajutni ide és akkor legalább nem kell minden keresgélést előről szervezni. 

Képek a vonatról:

Vonat belseje - végig perui zene szólt, visszafele pedig divatbemutatót is tartottak a dolgozók

Végig gyönyörű kilátás a vonatról

Szállásunk kilátással ( nem a legelőnyösebb kép ez rólam, biztos ebéd utáni szieszta volt) 

Machu Picchu:

Közbiztonság és közlekedés Limában ( Peru)

 Sziasztok!

A közbiztonságról és a közlekdésről biztosan mindenkinek más a véleménye Peruval kapcsolatban. Én szeretném megosztani, hogy mi párként, illetve én nőként, hogyan éltem meg az ott töltött utazást. Azt tudni kell, hogy mi eléggé érdekes időszakban érkeztünk Peruba, amikor is az országban a vírus még nagyban tombolt, viszont Mexikóból egy negatív teszttel be tudtunk utazni. A közlekedés sokak számára eléggé borzalmas, kaotikus és sokkoló élmény lehet, ha most jár életében először kevésbé fejlett országban. A neten viszont sokkal több rossz hír kering Peruról, mint amilyen az a valóságban. Rossz emberek mindenhol vannak ezt szögezzük le.

Hamar rájöttünk, hogy itt a vezetésnek eléggé sajátos stílusa van. Mindenki dudál, mint az őrült éjjel nappal, de különböző dudálásoknak különböző jelentésük van. Megtanultuk azt is, hogy mikor érdemes autóval közlekedni és mikor inkább gyalog vagy egyáltalán nem. 

Ha este kellene mennetek valahova, akkor már most előre szólok, hogy a mi tapasztalataink azt mutatták, hogy néha napközben is, de délután egyre jobban felébred a város(pl Limában) és eléggé nagy dugók alakulhatnak ki. Rengeteg helyen vannak rendőrök is, akik próbálják a forgalmat irányítani(+a közbiztonságot fenntartani). Több sávos utakon azonban, még így is akkora a forgalom, hogy bedugul egy-egy terület teljesen. 

Mi azt tapasztaltuk, hogy Lima fejlettebb részeiben a közlekedés teljesen okés, viszont ahogy haladunk kifelé a kevésbé fejlett, szegényebb részekre, úgy a forgalom is egyre zsúfoltabbá válik. Az is elmondható, hogy ahogy távolodsz Miraflores és Barrancoból, úgy válik a szomszédos városnegyed egyre veszélyesebbé is. Vannak egyes városrészek, ahova egyáltalán nem javasolt turistáknak bemenni, mert felmerülhet annak a veszélye, hogy elrabolnak, kirabolnak vagy valamilyen büncselekmény áldazatává válhatsz. (mi konkrétan keresztül taxiztunk a város legveszélyesebb részén, egy órát várakoztunk a kikötőben, amíg jött a túravezetőnk, de nem tapasztaltunk semmi gondot, bár hozzáteszem, hogy teljesen snassz ruhákban voltunk, telefont nem mutogattuk és ékszer sem volt rajtunk) A reptér könyéke amúgy pont nem a legbiztonságosabb környékek közé tartozik. Többen jelezték az interneten, illetve ahol foglaltuk a szállásunkat, ott is felhívták a figyelmünket, hogy este ne nagyon közlekedjünk, ha nem muszáj.

 Ha autóval közlekedtek, béreltek vagy taxiztok, akkor ablakokat tartsátok felhúzva, ne nagyon akarjatok sűrűbben lakott területeken videózni, illetve, ne tartsatok az öletekbe fontosabb tárgyakat, mert amikor a taxis vagy autós várakozik a piros lámpásnál betörhetik az autó ablaküvegét és kirabolhatnak. 

Persze minden borzalmas hír ellenére, szerencsére nekünk 3 hónap alatt semmi negatív tapasztalatunk nem volt Peruban csak pozitív. Ennek ellenére azért szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy akármennyire is jó tapasztalataink voltak, mindenhol ésszel utaztunk. 

Nem mászkáltunk ékszerekben, nem akartuk magunkra vonni a figyelmet. Kerültük lényegében a bajt, amennyire lehetett. Éjjel csak akkor mászkáltunk, ha utaztunk. A perui emberek eléggé egyszerűen öltöznek. Szeretik a sötétett színeket, szürkét, illetve a föld színeit inkább. Ebből kifolyólag mi is hasonlóképp próbáltunk elvegyülni, de  nagyon sok esetben még így is kilógtunk a sorból.

Egyszer történt, hogy délután egyedül egy nagyon rózsaszín felsőben mentem bevásárolni az élelmiszerboltba, na annyira sokan szerintem már rég bámultak meg, mint akkor. Második hasonló eset, amikor egy lámás felsőben mentem kirándulni a városba. Akkor is rengetegen bámultak meg. Persze ezek nem negatív tekintetek voltak, inkább csak azt, hogy tudták, hogy turista vagyok. Ebben az időben pedig nagyon kevés turista volt Peruban a vírus miatt. 

Rendőrök vannak kb minden sarkon Mirafloresben és Barrancoban, illetbe biztonsági őrökkel is találkozhatsz a bankok és hotelek aljában, illetve nagyobb bevásárlóközpontok előtt is fegyveres őrök állnak.

Még ha el is akarsz vegyülni ki fogsz tűnni nagy valószínűséggel:

A perui emberek eléggé alacsonyak, ezt minden rosszindulat nélkül mondom. A helyi nőkhöz képest egy jó fejjel magasabb voltam, és sokkal erősebb testalkatú, férfiakhoz képest is szinte mindig magasabb és nagyobb voltam. Davidről van egy olyan képem, ahol egy helyi asszony konkrétan a mellkasáig ér csak. Ennek azonban vannak tudományos magyarázatai, hogy miért ilyen alacsonyak a helyi emberek. Több amerikai kutatás irányult ennek a vizsgálatára, miszerint a perui emberek a világ egyik legalacsonyabb nemzete, ez pedig annak köszönhető, hogy olyan gén található a szervezetükben, ami alacsonyítja őket. Vannak különböző teóriák miszerint olyan magasságban, ahol az őslakosok éltek, csak alacsony termetű emberek tudtak életben maradni. 

Mi a Peruban való tartózkodásunk alatt autót nem béreltünk, az Uber teljesen jól működött, illetve a reptéri taxi is teljesen rendben volt. Limában Ubert használtunk és az appon keresztül fizettünk, ami nagyon fontos, hiszen ha készpénzzel fizetnél, akkor megeshet, hogy a sofőr magasabb árat mond. A hegyekbe, amúgy mi repültünk és teljesen kényelmes út volt a LATAM-mal. Cuscoban a szálláson tulajdonosa küldött értünk egy taxist, aki várt minket a reptéren. Cuscóban, amúgy a közlekedés ugyanannyira őrült, mint Limában, annyi, hogy a város jóval kisebb mint a főváros. 

Nőként én teljesen kényelmesen éreztem magam egyedül is sétálgatva. Sehol nem akartak átverni vagy lehúzni. Nem ért semmilyen sértő beszólás és nem kerültem olyan helyzetbe sem ahol félnem kellett volna. Volt, hogy boltban előre engedtek, kérdezték, hogy honnan való vagyok. Mindenki nagyon figyelmes volt, én inkább ezt tapasztaltam. Ha mondtam, hogy Magyarországról származok, akkor sokan rávágták, hogy Budapest, amin teljesen meglepődtem. 

Ha Peruba készültök, akkor Instagramon még több infót találhattok nálam. Kövessetek: brigipolya

Nagyon jó utat kívánok nektek!

Amazonas dzsungel szívében - Peru - Tambopata kutatóközpont

Sziasztok!

Visszatekintve a képeimet az Amazon esőerdőről egyből az jut az eszembe, hogy ez a hely minden, de nem egy barátságos, szívmelengető vagy biztonságos hely. Tegnap véletlenül került elém az amazoni élményünk. Élénken hasított belém a felismerés, hogy a legveszélyesebb hely, ahol valaha jártam. Mintha jó pár hónapnak kelllett eltelnie ahhoz, hogy saját magamnak beismerjem, hogy simán meghalhattam volna. Aztán ilyenkor jön az is, hogy te jó ég, de micsoda kaland volt, és minden porcikámmal élek még a visszagondolás során is libabőrös lettem. Az átélt dolgokat, eddig max az Idiana Jones filmekben élhet át az ember vagy amikor a NatGeo-t nézzük és elképzeljük, hogy milyen lehet tényleg az Amazon szívében járni. Amikor viszont valójában odaérsz, akkor eláll a lélegzeted. Sehol a földön nincs mégegy ilyen hely, ahol ennyire összetett a növényi-és állatvilág, ahol minden egymással szimbiózisban él, mindennek megvan a maga helye és rendje, ahol a dzsungel nem csak nappal, de méginkább éjjel éled fel. Hallottunk történeteket helyiektől, hogy a dzsungel bezárja a rossz lelkeket, vagy azokat, akik térkép nélkül céltalanul sétálnak. Elveszik az út kifelé a dzsungelből, minden út ugyanolyannak tűnik és nincs kiút. Sosem látták ezeket az embereket újra, de még a csontvázukra sem leltek. Ennek persze több oka is lehet.

Minek nevezzelek? - Boa az erkélyünkön

A dzsungelben máshogy megy le a nap, máshogy van sötétség. Olyan sűrű erdő szeli át az égtakarót, hogy nagyon kevés fény kúszik be az ágak, törzsek és levelek között. Ahogy a nap elkezd lemenni, az erdőben méginkább sötétedik. Egyszerűen a fák takarószerűen belepik az erdőt és hihetetlenül gyorsan vak sötét lesz. Így jártunk mi is, amikor egy 30 perces sétára indultunk délután 4 órakor, majd rá 2 órával később még mindig a dzsungelben egy kilátópontot kerestünk, ahonnan láthatjuk a napnyugtát a folyó felett. Igen ám, de amíg az ég gyönyörű színekben pompázott a naplemente utolsó sugaratól, addig a dzsungel szívében besötétedett és az éjjeli élet kezdte átvenni az dzsungel feletti hatalmat. Mit is értek ezelatt? Azt, hogy amint lemegy a nap, előjönnek azok a bogarak, pókok, csúszó-mászók vagy akár ragadozók, amelyek napközben nem mutatják meg magukat, valamit pedig csak “black light”-on ( fekete lámpán)  keresztül lehetett látni, amely megvilágítja az állítot éjjeli. Ilyen volt például, amikor a levelek alatt skorpiókat találtunk. Amúgy a mai napig számomra hátborzongató érzés, hogy lényegében bármi és bármikor a fejünkre, nyakunkra, hátunkra és hajunkba eshetett volna. Konkrétan én majdnem a dzsungel közepén kaptam egy sírógörcsöt, amiután besötétedett, amitől csak az tartott vissza, hogy végig mondogattam magamnak, hogy attól nem lesz jobb. A legdurvább az egészbe, hogy ez  nem olyan mint a jó öreg otthoni erdő, a szeretett Bakony, ahol agyon tapogathatod a leveleket, szemlélheted nyugalomban a törzset vagy, akár megpihenhetsz az avarban, nekidőlhetsz egy fának, vagy akár egy fadarabot használsz botként útközben gyalogláshoz segítségként. NEM. A dzsungelben az a törvény, hogy inkább ne tapogass össze semmit, mert néha egy egy állat kaméleon szerűen beleolvad a környezetébe és sosem tudod mihez érsz hozzá, könnyen rátenyerelhetsz egy skorpióra, egy pókra vagy akár egy mérges kigyóra és itt még nem beszéltem arról a mérges békáról, ami az egyik legveszélyesebbnek számít a környéken. A növényekkel kapcsolatban tanították azt nekünk, hogy ha valami nagyon színes az veszélyes és mérgező is lehet akár a megérintése is. Odaérve az óriás fák földjére, amit az élet fájának is becéznek, láttam egy hatalmas nagy hangyát. Életem egyik legnagyobb hangyája volt és még gondolkodtam rajta, hogy megfogom, mert hogy hogy a fenébe van ekkora hangya, egyszerűen annyira elvarázsolt a mérete, hogy egy pillanatra csak a legbelsőbb ösztönöm húzott vissza, hogy ne érjek hozzá. A következő pillanatban pedig mesélte a helyi vezetőnk, hogy az óriás hangyákhoz nehogy hozzáérjünk, mert olyan fájdalmas sebet ejtenek rajtunk, hogy tízes skálán a fájdalom majdnem eléri a tizes küszöbét. Azt is érdemes megemlíteni, hogy míg napközben a pókok teljesen beleolvadnak a környezetbe, addig éjjel, amikor mentünk fejlámpával a szemük visszavilágít. Éjjel annyi fajta állattal találkozol az erdőben, hiszen látod, hogy a szemük visszavilágít, hogy borzalmas az a tudat, hogy azok napközben is ott vannak, csak nem látni őket...ezért kell nagyon figyelni, hogy mihez ér az ember. Legjobb esetben semmihez.

Szállásunk:

A Tambopata kutatóközpontba való megérkezést egy két órás csónakázás előzte meg a természet lágy ölében, ahol a civilizáció semmilyen mértékben nem volt fellelhető a közelben. Ezt a kutatóközpontot mondják Dél-Amerika egyik legelszigeteltebb részének, ahova az ember tényleg feltöltődni megy, hogy jobban megismerje az Amazonas esőerdőt és minden, ami ezzel jár. A kutatóközpont az egyetlen szálláshely a nemzeti rezervátum területén, és annak köszönhető kiváló helyét az esőerdő szívében és ilyen mélyen, hogy korábban ott volt már kutatási céllal, minthogy a területet rezervátumnak nyilvánították volna.

A két órás csónakázás közben, amúgy felelevenedett előttem jópár film, amikor is egy hatalmas anakonda és különböző aligátorok csapnak ki a vízből miközben az utazók beleesnek a folyóba és életükért kapálóznak. Igen, kinek ne jutni eszébe pár klasszikus film, amellett pedig próbálom elhessegetni ezeket a gondolatokat. Nyilván rákérdeztünk azért erre is, hogy milyen állatok élnek a folyó vizében és valóban fellelhető aligátor vagy akár anakonda is, de például az anakondákkal való találkozást nagyon ritkának mondjak. Az erre fele élő anakondák akár 5 méter hosszúra is megnőhetnek és számos horrofilmet láthattunk velük. A Tambopata környékén lévő anakondát, amit láttak körülbelül 7 méter hosszúságúak. Ahhoz hogy egy anakondával találkozz, el kell érned a Tambopata nemzeti rezervátumot, ahol találkozhatsz mérgeskígyókkal, pókokkal és akár jaguárral is. Persze, ahhoz hogy kívételes állatokkal találkozz szerecsédnek is kell azért lenni, hiszen nem úgy van mint a filmekben, hogy minden bokorban van egy kígyó vagy egy jaguár. Ezekkel inkább a szerencse hoz össze, ha láthatod élőben őket, mert azért elég ritkaság, hogy ember közelébe merészkednek.

 Érdekes jelenség szintén a dzsungelben, hogy például a gumicsizmákat felakasztottál megfordítva/kifordítva egy tartóra, a lényeg, hogy mindig lefelé kell hogy legyen a cipő belseje, hiszen ezzel ki lehet küszöbölni, hogy egy pók beleessen vagy akár belemásszon a belsejébe. Minden cipőfelvétel előtt mindent kiráztam, hiszen a pókokon kívül akár skorpió is belemászhat. Ugyanezt kellett tennünk az ágyneműnkkel is vagy például a függőágyakkal is, mindent használat előtt leellenőrizni, hogy nincs-e bennük valami mérges állat. Legnagyobb rémálomom nekem az volt, hogy éjjel, miközben alszunk felmászik ránk egy kígyó. Persze ezen az sem segített, hogy olyan allergiás rohama lett Davidnek a szúnyogcsípésektől szúnyogspray ellenére is, hogy szegénynek feldagadt a bokája és próbáltunk nem vakarózni a csípesektől. Szúnyogcsípesek, amúgy körülbelül 2 hónap alatt múltak el a bokámról. Konkértan csak az odavezető úton csónakázás során látszódott ki a bokám, de ez a 2-3 óra elég volt hogy azon a területen a helyi szúnyogok agyon csipkedjenek és hónapokon át tartó foltokat okozzanak a bőrömön. Ezekről a szunyogokról viszont azt kell tudni, hogy maláriát is okozhatnak, illetve ha elvakarod a csípest, akkor hatalmas piros foltok jelennek meg rajtad. Nekem viszont elvakarás nélkül is csak a csípes helye látszódott meg hónapokig.

A dzsungel legmélyén voltunk, ahol nem volt egyéb város vagy emberek a közelben. Nem volt interenetünk és az áram is csak bizonyos órákban volt elérhető a nap folyamán. A Tambopata folyóhoz való megérkezésünket követően csak pár percig kellett a folyón lennünk, máris láttunk kajmánokat, vizidisznót, ezt követően pedig gyönyörű madarakat. Ha éjjel sötétben megvilágítod a vized és a víz felszínen zöld állatka világít vissza, azt mondják, hogy az nagy valószínűséggel kajmán, viszont ha kék állat néz veled szembe, az Anakonda. 

A napjainkat a dzsungelben többféleképpen fel lehetett osztani, első nap megérkezés után elmehettünk egy éjjeli túrára vagy belakhattuk picit a helyet, ahol megszálltunk ( mi ezt választottuk) , hiszen a szállás önmagában egy gyönyörű hely a dzsungel legmélyében, ahol önmagában a szobád egy pici bungalló, teljesen nyitott, így lényegében a természet szívében aludtunk és keltünk. Másnap korán reggel keltünk, hogy kihasználhassuk az egész napot és elcsípjük a napfelkeltét a dzsungel felett.

                                                

Nekiindultunk, hogy állatokat keressünk, illetve, hogy lássuk a híres agyag-nyaló jelenségeket, amely az arapapagájokhoz kapcsolódik. Megkerestük a híres falat, ahol számos zöld papagáj nyalogatta már korán reggel a falat. Hihetetlen csodás élmény volt látni, ahogy repülnek és csak részese lenni ennek a rituálénak. Ennek is megvan a maga biológiai jelentősge, nemcsak hobbiból érkezik ide ennyi csodálatos színekben tündöklő papagáj. Lényegében az agyagot nyalogatják és ez természetesen méregtelenít egy másik anyagot a papagájok szervezetében. (Ebbe bővebben nem mennék bele, akit jobban érdekel az neten talál róla számos információt. ) A természetben viszont türelemmel kell várni. A természet nem egy csettintésre csinálja azt, amit az ember szeretne. Ülünk, várunk akár órákat is, hogy valami történjen, hogy láthassunk egy újabb papagájt, vagy hogy az állatok megmutassák magukat. Lényegében ez csak a szerencsén múlik, hogy jókor legyünk jó helyen és lássuk ezeket a csodás állatokat, mindent, ami az Amazonas mutathat számunkra. 

Egy viszont biztos. Felejthetetlen élményekben volt részünk. Olyan dolgokat élhettünk át, amelyet sokszor csak a filmekben vagy természetfilmekben láthatunk. Lehet, hogy az éjjeli túra volt számomra a legfélelmetesebb, de ez is hagyta bennem a legtöbb élményt, azt, hogy leküzdöttem a félelmemet magammal szembe és végigjártam azt az utat, ami a komfortzónámon teljesen kívül esett. Olyan helyen aludtunk az erdő mélyén, ami teljesen nyitott volt, éreztük minden éjszaka a friss beáramló dzsungel levegőt, átéltünk igazi dzsungel párát és igazi esőerdős vihart éjjel faggyal is..Közben pedig hallottuk, ahogy az erdő életrekel sötétedés után. Találkoztunk kígyókkal, skorpiókkal, hadsereg hangyákkal, kajmánokkal, papagájokkal, boával, majmokkal, vízi disznóval, bagollyal, oposszummal és majdnem kifelejtem a hatalmas pókokat vagy a tarantulákat. (Lehet valamit kifelejtettem. ) Számomra ez több volt mint egy egyszerű utazás. Ez az utazás minden érzékszervemet megmozgatta és hihetetetlen belegondolni, hogy korábban ezeken a helyeken helyiek/kutató emberek jöttek mentek és hogy a régi ember teljesen máshogy élt mint mi. Dzsungelben újra feléled az ősi ösztöne az embernek. Látás, hallás, tapintás vagy akár a szaglás. Teljesen máshogy élsz itt túl, mint a modern világban. Nincs számítógép, nincs internet, csak egy iránytű és az, hogy ismeret a növényeket, zajokat, állatokat és fákat. Sokszor elfeledkezünk a modern világban, hogy mennyire csodás a természet, amelyet óvni kell és tisztelni. Sajnos az erdőirtás és számos egyéb emberi tevékenység káros következményeként a fajok száma csökken. 

A szállásunk a Tambopata kutatközpontban (ez nem reklám, mi tényleg nagyon szerettük és jó szívvel ajánljuk) volt, amit itt vagy bookingon keresztül tudsz lefoglalni, utánaolvasni: https://www.rainforestexpeditions.com/amazon-lodge/tambopata-research-center/

Odaút:

Amúgy maga az út Limaból körülbelül 1 óra repülővel Puerto Maldonadoba, innen körülbelül egy jó óra volt buszon az út a folyópartig, ahol egy csónakkal mentünk tovább még 2-3 órát a Tambopata kutatóközpontba. Eléggé kimerültünk amire odaértünk, hiszen még amiután megérkeztünk a Tampopata kutatóközpont folyapartjára és kikötöttük a csónakot, még egy jó 15 perces séta várt ránk a dzsungelben, hogy a szállásra érjünk, ahol üdítővel és pár falat étellel vártak minket. 

A beszámolóm végén pedig szeretném azt kihangsúlyozni, hogy az Amazonasba utazásunk előtt, annak érdekében, hogy élvezzem az utazást és minimalizáljam a pánikomat, hogy vajon mi baj fog érni, a szervezés teljes részét Davidre bíztam, így csak hazaérkezésünk után olvastam végig annak a listáját, hogy amúgy mennyire veszélyes is az Amazonasba való utazás önmagában. Itt is megtanultam azt, hogy néha jó csak haladni az árral és ne a legrosszabb dolgokkal próbáljuk magunkat  lebeszélni azokról a dolgokról, amelyek a végén életünk legjobb élményének könyvelünk majd el. 

Limából - Amerikába bonyodalmakkal

 Sziasztok!

Augusztus végén Limából Amerika felé vettük az irányt. Csak hogy meséljek egy picit a bonyodalmakról is a PCR teszt lebeszélése nem volt olyan egyszerű menet Peruban, mint reméltük. Egyszerűen sehol senki nem beszélt angolul, amikor telefonáltunk, akkor sem tudtak senki angol beszélőt a telefonhoz hívni. Végül Google fordító segítségével oldottuk meg az időpont foglalást mégpedig messengeren keresztül. Mivel angolul nem jutott keresztül az, hogy mikor mit szeretnénk, így spanyolra váltottunk és egyből kaptunk másnapra időpontot. Olyan könnyedén ment innentől viszont a történet, hogy odaértünk, felvették az adatainkat, levették a mintát és 5 órán belül már meg is kaptuk a negatív teszt eredményét emailben.

Pénteken este indultunk a reptérre, amely körülbelül 40 percre volt tőlünk, vagyis a GPS ezt mutatta. Azt viszont csak induláskor vettük észre, hogy a forgalmi dugók miatt, az eljutás 40 perc helyett majdnem 2 órába fog telni. Szóval azonnal hívtunk egy Ubert és a reptér felé vettük az irányt, ahol picit kapkodva, de keresztül jutottunk minden ellenőrzésen és a felszállás előtt 40 perccel már a kapunál várakoztunk. Itt jött a történetbe egy csavar, mert elkezdték bemondani a hangosba a nevemet, hogy fáradjak a beszálló kapuhoz. Odaérve engem egy kedves hölgy elvezetett. Elvették tőlem a beszállókártyámat és az útlevelemet is. Konkréten a szíven majdnem kiesett a helyéről, hogy hova a fenébe vezetnek engem, úgy 40 perccel az indulás előtt. Kiderül, hogy összekeverték a csomagomat Davidével, ő pedig a feladott poggyászában felejtett egy laptoptöltőt, és ezt nem kidobták, hanem végigvittek az egész reptéren és ki kellett nekem szedni a táskájából. Persze elmondani nem tudom, hogy mekkora pánik volt rajtam, hogy mi a jó istent fogok csinálni a reptéren, ha lekésem a gépet és hogy mennyire pipa voltam akkor a reptéri dolgozókra, hogy miért kell ez a cécó dobták volna ki és kész. Persze hiába kérdeztem bárkit is, hogy mi a fene történik ezidő alatt sem mondott senki semmit angolul, én pedig egy szót sem beszélek spanyolul, csak mutogattak a táskákra én pedig gondoltam, hogy azzal lehet valami gond. Életem leghosszabb 30 perce volt. Ezt követően rohanva újra keresztül kellett mennem minden biztonsági ponton, újra átvilágítottak, visszaadták az útlevelemet az utolsó biztonsági pontnál és futottam a repülőre. (A perui emberekről itt is látszik, hogy nagyon szabálykövetőek, ami a nagykönyvben meg van írva az úgy lesz és kész. Mondhatnám azt, hogy bárcsak a közlekedésben is ekkora rend lenne náluk, mint az élet más területén. ) Azt kell mondanom viszont, hogy ez az élmény sem rontott a perui út hangulatán, hiszen a törököknél hasonlóan járt David, de ott kidobták a cuccát, itt pedig milyen jóarcok voltak, hogy kézben visszaadták, így nem kellett újat vennünk. A repülőn a helyünket pedig ingyenesen upgradelték, így egy nagyon kényelmes helyen utazhattunk egyenesen Atlantáig. Itt már úgy voltunk, hogy te jó ég mindegy csak legyünk a gépen. Felszálltunk, erre a pilóta bemondta, hogy kerülővel kell mennünk mert hurrikán van a keleti partnál egész Kuba területén, így ott nem tudunk keresztül repülni....Na mondom te jó ég még mi jöhet....Atlantába megérkezve a határátkeléssel minden rendben ment és rohanhattunk a csatlakozásra Chicágó felé.

A lényeg, hogy megérkeztünk egyben :D

Mellékes információ, hogy még Amerikába indulás előtt tartottam egy csajos napot. Voltam fodársznál és körmösnél. Nagyon aranyos itt is mindenki, igaz, hogy nem beszélnek angolul, de telefonon keresztül lefordítottam nekik, hogy mit szeretnék. Az az igazság, hogy az amerikai árakhoz képest, de szerintem még az otthonihoz képest is, nagyon jó áron megcsinálják például a körmöket. 1400 Ft volt egy teljes manikűr zselével és a hajam teljes kezeléssel vágással volt kb 8000 Ft.

Puszi,

Brigi