Sziasztok!
Augusztus végén Limából Amerika felé vettük az irányt. Csak hogy meséljek egy picit a bonyodalmakról is a PCR teszt lebeszélése nem volt olyan egyszerű menet Peruban, mint reméltük. Egyszerűen sehol senki nem beszélt angolul, amikor telefonáltunk, akkor sem tudtak senki angol beszélőt a telefonhoz hívni. Végül Google fordító segítségével oldottuk meg az időpont foglalást mégpedig messengeren keresztül. Mivel angolul nem jutott keresztül az, hogy mikor mit szeretnénk, így spanyolra váltottunk és egyből kaptunk másnapra időpontot. Olyan könnyedén ment innentől viszont a történet, hogy odaértünk, felvették az adatainkat, levették a mintát és 5 órán belül már meg is kaptuk a negatív teszt eredményét emailben.
Pénteken este indultunk a reptérre, amely körülbelül 40 percre volt tőlünk, vagyis a GPS ezt mutatta. Azt viszont csak induláskor vettük észre, hogy a forgalmi dugók miatt, az eljutás 40 perc helyett majdnem 2 órába fog telni. Szóval azonnal hívtunk egy Ubert és a reptér felé vettük az irányt, ahol picit kapkodva, de keresztül jutottunk minden ellenőrzésen és a felszállás előtt 40 perccel már a kapunál várakoztunk. Itt jött a történetbe egy csavar, mert elkezdték bemondani a hangosba a nevemet, hogy fáradjak a beszálló kapuhoz. Odaérve engem egy kedves hölgy elvezetett. Elvették tőlem a beszállókártyámat és az útlevelemet is. Konkréten a szíven majdnem kiesett a helyéről, hogy hova a fenébe vezetnek engem, úgy 40 perccel az indulás előtt. Kiderül, hogy összekeverték a csomagomat Davidével, ő pedig a feladott poggyászában felejtett egy laptoptöltőt, és ezt nem kidobták, hanem végigvittek az egész reptéren és ki kellett nekem szedni a táskájából. Persze elmondani nem tudom, hogy mekkora pánik volt rajtam, hogy mi a jó istent fogok csinálni a reptéren, ha lekésem a gépet és hogy mennyire pipa voltam akkor a reptéri dolgozókra, hogy miért kell ez a cécó dobták volna ki és kész. Persze hiába kérdeztem bárkit is, hogy mi a fene történik ezidő alatt sem mondott senki semmit angolul, én pedig egy szót sem beszélek spanyolul, csak mutogattak a táskákra én pedig gondoltam, hogy azzal lehet valami gond. Életem leghosszabb 30 perce volt. Ezt követően rohanva újra keresztül kellett mennem minden biztonsági ponton, újra átvilágítottak, visszaadták az útlevelemet az utolsó biztonsági pontnál és futottam a repülőre. (A perui emberekről itt is látszik, hogy nagyon szabálykövetőek, ami a nagykönyvben meg van írva az úgy lesz és kész. Mondhatnám azt, hogy bárcsak a közlekedésben is ekkora rend lenne náluk, mint az élet más területén. ) Azt kell mondanom viszont, hogy ez az élmény sem rontott a perui út hangulatán, hiszen a törököknél hasonlóan járt David, de ott kidobták a cuccát, itt pedig milyen jóarcok voltak, hogy kézben visszaadták, így nem kellett újat vennünk. A repülőn a helyünket pedig ingyenesen upgradelték, így egy nagyon kényelmes helyen utazhattunk egyenesen Atlantáig. Itt már úgy voltunk, hogy te jó ég mindegy csak legyünk a gépen. Felszálltunk, erre a pilóta bemondta, hogy kerülővel kell mennünk mert hurrikán van a keleti partnál egész Kuba területén, így ott nem tudunk keresztül repülni....Na mondom te jó ég még mi jöhet....Atlantába megérkezve a határátkeléssel minden rendben ment és rohanhattunk a csatlakozásra Chicágó felé.
A lényeg, hogy megérkeztünk egyben :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
...