Vannak pillanatok az életben; amiket soha nem lehet elfelejteni. Vannak
pillanatok, amelyek mint parányi tűk megakadnak az ember húsában és
idegszálaiban. Amik oly élesen és mélyen vágódnak be az emlékezetbe,
hogy az idő sohasem tudja kimosni belőlünk. Halk pillanatok ezek, csak a
halk pillanatok fúródnak ilyen mélyre. Az élet hangos, nagy pillanatait
gyakran előszedi az ember, minden alkalommal kiszínezi, átfesti, az
érdekes, nagy pillanatok lassanként megkopnak, elhalnak a boros asztalok
felett a szivarfüstben. Csak azok a pillanatok az örökkévalók, amiket
nem lehet elmondani. Ezek a kis meztelen pillanatok szemérmesen elbújnak
a szívben, így élik magányos életüket."
2012. június 26., kedd
2012. június 25., hétfő
Zajlik az élet :D
Sziasztok,
Sajnálom, hogy eltűntem huzamosabb időre, de valahogy nincs időm írni, állandóan mozgásban vagyok, szóval most írok egy apróbb kis összefoglalót az elmúlt napok, hetek eseményeiről és később jövök majd a képekkel is.
Június 8-án 7 km-es gyalogtúrám volt a betegekkel.
| Franciaország- Douai-hajótúra |
Június 10-én Leuven-be, Bruxelles mellé kirándultam, az
egyik igazi belga egyetemi városba
munkatársammal. Igazán remek nap volt, igaz
h a tengerpart volt tervben, de nem találtuk az autópályáról a kijáratot, így
Brüsszelnek, majd Liege-nek vettük az irányt, majd Brüsszeltől fél órára
megállapítottuk, hogy Liege nincs is olyan közel mint amire gondoltunk, így hát
megállapodtunk Leuven mellett mivel még egyikőnk sem volt ott…de igazán remek
város, úgy éreztem mintha nem Belgiumban, hanem egy másik országban lennénk. Igaz ez már nagyon északra található. Igazán
szép volt a főtere és nem az az átlagos belga főtér. Kicsit más. Pont meccs volt
és én ilyet még sosem tapasztaltam, a kávéházak előtt plazmatévé volt
elhelyezve és az emberek együtt nézték a meccset. Nagyon jó hangulat volt.
| Calais- régi bányalátogatás |
Június 16-án Gerdánál aludtam, Charleroi-ban. Az utazásom zökkenőmentesen telt miután
megkértem az egyetlen beteget, hogy vigyen ki a
vasútállomásra, mivel lakótársammal semmilyen kapcsolatban sem
vagyok/voltam az utolsó napokban.
Majd elérkezett a várva várt 17-e és végre Jánosom megérkezett Belgiumba.
Annyira boldog voltam és vagyok, hogy
szavakba sem tudom foglalni :D Azt beszéltem meg a beteggel, hogy vasárnap délben értünk
jön a vasútállomásra, de elfelejtette és kiderült, hogy kényelmesen zenét
hallgatott a szobájában, de pár telefon után azért csak hazaérkeztünk :)
18-án biciklitúráztunk a szomszéd kisvárosba Beloeil-be,
ahol a kastélyt akartuk megnézni, de sajnos zárva volt. Tettünk egy kisebb sétát a kastély
területén, a városban, majd biciklivel
folytattuk tovább az utunkat, így fedeztük fel a Canal nevű folyót is.
19. Brugge, Oostende
23.-án pedig a munkahelyem 40. születésnapját ünnepeltük.
Képekkel, részletekkel majd később jövök.
Kellemes délutánt mindenkinek.
Puszi
2012. június 7., csütörtök
Péntek DouDou fesztivál- Vasárnaptól Szerdáig utolsó szeminárium
| DouDou |
| Péntek esti DouDou fesztivál Monsban |
| Humor zsák :D |
...de mindenesetre nem szeretek elköszönni, de ugye elköszönés nélkül pedig nem illik elmenni, és nem is szeretnék...csak hát annyi remek emberrel találkoztam itt, hogy elég volt 9 hónap, hogy talán egy életre a szívembe zárjam őket :)
Remek 4 napot töltöttem velük Binche-ben, az egyik legjobb négy napom volt itt Belgiumban, köszönöm nektek...aztán akik még maradnak augusztusig azokkal folytatódik még a kis belga élet, de akik mennek haza azoknak csak megköszönni tudom ezt az egy évet :)
| Ole és Ábel |
| Drága Annám ♥ :) (svéd lány) |
| Barlangászás |
| ha jól tudom Nimy |
| Túrázás közben |
| Sarah- vizi játékokkal teli parkban- kicsit sem voltunk utána vizesek ááá :D |
| Túra útvonalak - 7 km kipipálva |
2012. május 30., szerda
Semmi sem lehet tökéletes !
Kedves Mindenki!
Magyarországról való visszaérkezésem után remek napok
következtek, ahogy mondtam, hogy most fog beindulni az egész és talán úgy is
volt és így is marad.
Először is egy
csodálatos hétvégét töltöttem Belgiumban a német lányokkal, ahol ugye egy
parádéba csöppentem, nagyon jól éreztem magam és leírhatatlan érzések
kavarogtak bennem pár pillanatra megint nem tértem magamhoz, hogy mennyire
szerencsés vagyok ezzel az évvel. Tényleg életem egyik legjobb évének
mondhatom.
Aztán meglátogatott egyik magyar ismerősöm, vele és a
lengyel lány társaságában elmentünk a tengerhez, megnéztük Gentet és adtunk egy
egész napot Brüsszel teljes körű felfedezésének.
…majd következett egy csodálatos hétvége a lengyel lánnyal,
Kaskával és lakótársával, a magyar fiúval, Ábellel, amelyen Franciaországba, Lille-be látogattunk
el.
Május 25-ei Return Paris-val elvittük magunkkal Párizsba két
magyar lányt, akik meg is szálltak a hétvégében Párizsban, majd hétfőn 28-án
jöttek velünk vissza, a busszal.
Ha visszagondolok ezekre az időszakokkal boldogság van
bennem 100%-osan mert tényleg csodálatos emberek vesznek körül, kivéve egyet.
Ugye, ahogy mondani szokták semmi sem lehet tökéletes, és
megmondom őszintén most már teljesen belefáradtam a vele való együttélésbe.
Szerintem nem kell pontosítani, hogy kiről van szó.
Két hónapom maradt Belgiumban és szerintem ti is rájöttetek,
hogy nem vagyok az a könnyen megfutamodó típus. Szóval, most már fejen állva is
kihúzom ezt az egy hónapot vele, mivel ő csak 10 hónapra maradhat én meg ugye 12-re...de esküszöm nagyon nehéz egy ilyen emberrel.
A hétvégén megint bemutatkozott, de most nem csak nekem,
hanem a két másik magyar lánynak is Bettinek és Gerdunak is. Megígérte nekik,
hogy a return paris után Bettit kiviszi a vasútállomásra, de a kedves
ismerősével felszívódtak Brüsszelben és egyáltalán nem lehetett elérni. Betti
másnap korán reggel ment dolgozni, szóval mindenképpen kellett megoldást
találni, mivel az utolsó vonat 22.50kor ment, szóval más megoldás nem maradt,
mint szólni a szomszédnak, hogy nem-e tudnának egy nagy szívességet tenni, és
szerencsére nagyon kedvesek voltak és elvitték a lányt a legközelebbi
vasútállomáshoz.
Kedves élettársam és a kedves ismerőse éjfél előtt értek
haza, majd a kedves ragasztott az ajtómra egy cetlit, hogy majd reggel kiviszi
a lányt a vonatra 5kor, de végülis mindenre ez a megoldás ugye? Szarunk a másik
fejére utána pedig azt hiszi minden el van intézve egy Bocsánattal! És annyira
bánt, hogy egy ilyen emberrel kell együtt laknom, annyira megbízhatatlan,
felelőtlen és sosem lehet rá számítani.
Másnap Gerda azért megkérdezte, hogy ahogy ígérte ki viszi-e
a vasútállomásra és csak annyit mondott neki, hogy oldja meg, mert, hogy a
kedves ismerősével csak este fognak megjönni és h sajnálja. Gondolom mennyire
sajnálhatja azt, hogy mindig rosszat okoz a másiknak, de talán az ilyen ember
észre sem veszi magát. Tegnap miután elindultuk az útjukra, láttuk Gerdával,
hogy végülis rendet rakni maguk után luxus, ahogy felkeltek az ágy úgy volt
hagyva, ja de elmosogatott, szal ennyiből áll a rendrakás, a kávéfőzőben minden
nap beleszárad a filtere, mert kidobni luxus, ragasztottam is most a
kávégépünkre egy cetlit, hogy máskor vagyis mindennap ne felejtse beleszáradni.
A másik, meg, hogy arra keltünk, hogy a nappaliban
hangoskodtak és lekellett szólni nekik, hogy mi aludni próbálnánk…hogy lehet
valaki ennyire tekintetlen a másikra? de azt hiszi, hogy mindent el lehet azzal
intézni, hogy vett egy Colát amire ráírta a nevemet…hogy az az enyém. ha
hiszitek ha nem annyira anyagias, hogy lehet még azt a két eurót is elkérné
tőlem…
Én már akkorát csalódtam ebben az emberben, hogy
legszívesebben erre az utolsó hónapra már végleg elkerüldözném, de tudom, hogy
ez sem megoldás.
…és mindenki azt kérdezi tőlem, hogy hogyan bírtam ki ezt az
egy évet?! Hát hogyan? Hogy megvannak a céljaim és megyek előre…és tudjátok, ha
belegondolok, én magam sem tudom, hogy ilyen emberrel, hogyan tudtam kibírni
lassan 10 hónapot…Hogyan?!
…és csodálkozik, hogy leszólták, mert hogy nem mosolygós
ember:D hát én nem csodálkozom:D hogy is szokák mondani, olyan mint a halálnak
a csókja?:D rossz ránézni sokszor olyan fehér és egy mosoly nincs az arcán…és
egy Jó reggelt néha alig tud magából kifacsarni…
Talán, ha éjfélkor és éjfél után nem játszana zongorával
vagy gitárral, akkor nem lenne mindennap fáradt és nem úgy nézne ki mint a
halál…(szerencsére a zongoráját vissza kellett vinni a munkahelyre, ez megoldódott)és akkor még azt mondja, hogy én nem vagyok elég türelmes…
(Amúgy meg a blog azért van, hogy olvassák kedves barátosném fordítóval vagy
anélkül ;))
Üdv Kaska :D
Hétvégém előre láthatóan:
Péntek este megyek egy belga fesztiválra, Mons-ba
remélhetőleg, majd vasárnaptól szerdáig szeminárium lesz Binche-ben ott ahol
legelőször is voltunk : ) biztos furi lesz ugyan arra a helyre visszamenni:D de
már nagyon várom : )
Bocsánat a panaszáradatért, de most kijött belőlem ezután a
hétvége után : )
Üdv mindenkinek, nekem meg kitartás!
Amúgy nem tudom pontosan, hogy otthon milyen idő van, de Belgiumban nagyon meleg!
2012. május 27., vasárnap
Franciaország- Lille 2012.05.26P
2012. május 23., szerda
Boldogság!
Hihetetlen, egyszerűen alig tudom megfogalmazni mit érzek
ezután a nap után, hogy is tudnám összegezni…annyi mindent kaptam ettől az egy
évtől…annyi de annyi mindent…negatív és pozitív tulajdonságaival mindennel
összességében…de hálás vagyok minden rossz és jó tulajdonságáért…mert ezek
kovácsolnak azzá az emberré, aki talán majd egyszer a képességeit tisztán látva találhatja meg a
helyét a nagyvilágban…hangsúlyoznám, mindenkinek megadatott nagyot álmodni, és
az is h csak álmodozzon vagy tegyen is az álmaiért…mindenkiben több van mint
amit gondolna magáról…
A félelmein felismerése véleményem szerint nem bűn…nevetek
magamon, hisz a legapróbb dologtól is félek, féltem, most viszont mégis két
lábon állok egyedül a nagyvilágban…és talán amikor megyek előre hajtom a
dolgaimat nem félek…amikor visszagondolok a cselekedeteimre…akkor ijedek
meg a szembesüléssel, hogy egyedül végigcsináltam…magabiztosság és az önbizalom a titka mindennek…
Te jó ég bele sem merek gondolni milyen érzésekkel fogok én
innen összecsomagolni, hazamenni…hisz ez a hely tényleg az otthonom…a kis
szobám, ami tényleg az enyém volt…minden egyes rezzenésével….és talán még maga
a ház is hiányozni fog minden gondjával bajával, zajos autókkal…
Tipikus belga vonás, hogy mindenfele tehenek vannak,
akármerre megy az ember vonattal, mindenfele teheneket lát…lovakat…birkákat…olyan mint egy nagy tanya…de egy szeretni való kis tanya…a
városközpontban néha néha előbukkannak a csirkék, eddig ugye Gent-ben és Leuze
Lidl parkolójában találkoztam csirkékkel…ezek a kis állatok mindig mosolyt
csalnak az arcomra…én falut nőtem fel de sosem láttam ennyi tehenet a 20 évem
alatt összességében mint amennyit itt láttam egy év alatt…sőt még szamarat is
csak állatkertben láttam…itt meg kb a szomszéd utcáig kell mennem :D egy év
azért elég volt h megszeressem Belgiumot minden őrült vonásával együtt…de még
mindig úgy érzem, hogy nem itt van a helyem a világban : ) még folyamatban van
a megtalálása… : )
| Chateau de Beloeil - Sarahval |
| ...és megérkezett tegnap...köszönöm szépen Vivi a képeslapodat a tengerentúlról :)) | és kicsit eljátszottam a gondolattal milyen érzés lenne ott lenni, ahol te is vagy :D |
2012. május 21., hétfő
Sűrgés forgás
Sziasztok,
Tudom, hogy mindig eltűnök hosszabb rövidebb időszakra, de
szerencsére elveszek a mindennapokban, annyi minden történik velem…6-án jöttem
vissza és máris 20-a van, hihetetlenül fogy az idő…és még mennyi teendőm van
itt…és most már csak ragasztót kéne nyomni a szék és a fenekem közé, hogy végre
neki is álljak könyvből is franciát tanulni…de valahogy a hallás utáni tanulás
sokkal könnyebben megy…május 12.-én( szombaton) Brüsszelben voltam. Felkeltem,
lakótársam közölte velem, hogy ő megy Brüsszelbe, mondok ok isten áldjon :D egy
nappal kevesebb nélküled :D aztán végül úgy alakult, hogy én mentem Brüsszelben
ő pedig itthon maradtam…felültem, ha jól emlékszem egy 1 óra körüli vonatra és
2 körül már Brüsszelben is voltam…meglepődtem, mert nem tudtam róla, hogy
Brüsszelben parádé van…csak a sok embert láttam a vasútállomásról és a zenét
halottam messziről, hát mentem a tömeg után és a zene után…Útközben viszont még
írt a német lány, Júlia, hogy nem fogjuk egymást megtalálni, mert akkora a
tömeg, menjek vásárolni, vagy teázni, ekkor még nem értettem, hogy mi is
történik, de tényleg hatalmas tömeg volt…de aztán valami véletlen folytán a
norvég lánnyal a tömegben megpillantottuk egymást, az agyam fel sem fogta, de ő
már húzott is maguk után:D szóval így töltöttem egy tökéletes napot
Brüsszelben:D volt egy hatalmas nagy party kamion :D amin után ment a tömeg és
énekeltünk táncoltunk:D akkora egy buli:D és ez egy Open Day volt, melegek,
transzfesztiták, nem tudom kik vonultak még fel…de nagyon jó hangulatot
teremtettek, Brüsszel belvárosában tombolt mindenki…és hihetetlen, a belgák
mindig találnak indokot a szórakozásra, ivásra, jó hangulat teremtésére…és itt
nem voltak ellentüntetők, itt inkább mindenki próbált pozitívumokat kihozni
ebből a napból és jól érezni magát…
Brüsszelben aludtam Juliánál, Sarahval, Thaléval, majd
vasárnap J and T 10 km-es futóversenyre mentek, amíg én Sarahval ettem egy
fagyit és egy hot-dogot :D
| Thale, Sarah, Julia ( kis németeim ) ♥ |
| :D |
| Julia, Thale a futóverseny után , 10 km |
Kedden hazautazott a lakótársam, szerdán pedig látogatóm érkezett,
majd csütörtökön K-val és L-el elmentünk La Pannehoz , a belga tengerparthoz,
ami végül is belga francia határom található. Ez valami csodálatos volt, igazi
tengerpart…imádom…amikor megláttam na olyan mosoly volt az arcomon…a tenger
mindig csodálattal tölt el…úgy érzem, hogy abban a pillanatban kapcsolatban
vagyok az egész világgal…de a képek majd magukért beszélnek…
| La Panne- francia, belga határnál |
| Lázlóval |
2. megálló volt Gent, az egyik híres flamand város, és
tényleg gyönyörű volt…
| Chapelle de la Madeleine parkjában |
Szombat este Sarah és egyik kollégám volt itt : )
…Sarah itt aludt, ma pedig Beloeil-ban voltunk a kastélyban
látogatóban, de igazán lenyűgöző egy hely volt : )
Röviden ennyit, mert már 23.00 van…igaz, hogy holnap csak
du-án 16.00-kor kezdek de elég kimerítő egy hét áll mögöttem, szóval
Jó éjszakát mindenkinek !
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)