2015. augusztus 23., vasárnap

Berlin, Berlin


Kedves Barátaim!

Mesés hétvégét töltöttünk Berlinben J-vel. Kissé sietősen de sikerült bejárnunk nagyjából a főbb nevezetességeket és talán még az elveszettebb utcákra is rátévedtünk.
Itt mondanám el, hogy 13 órát vonatoztunk Berlinig Pestről, majd vissza, amit egy két órás busz út előzött meg Veszprémből és hazafele szintén. Itt megfogadtam, hogy soha többet nem fogok ennyi időt utazásra szánni :D Szó mi szó borzalmas volt végigülni azt a 13 órát, úgy hogy elfelé ment végig a klíma és a kinti 40 fok után 13 órán keresztül egy hűtőben ültünk( szerencsére volt nálam egy kardigán és egy hosszabb nadrág, így sikerült túlélni....) Ennek ellenére, mesés volt minden és csúcs szuperül éreztük magunkat. Berlin engem teljesen magával ragadott, pár nap ide vagy oda, amint letudtam a franciát, elkezdek újra németet tanulni. 

10 évvel ezelőtt már jártam Németországban, kétszer is pár hétre, de valahogy nem így élt az emlékezetemben. Anno München, Nürnberg és Ingolstadt környékét jártam be keresztszüleimmel, ami szintén szuper volt és akkor döntöttem el úgy igazából, hogy én világot szeretnék látni. Azóta is nagyon hálás vagyok a keresztszüleimnek, hogy elindítottak anno ezen az úton és megmutattak egy apró darabot a világból és persze a szüleimnek, hogy annak ellenére, hogy mennyire féltenek és féltettek, akkor elengedtek külföldre kirándulni. 

Jöjjön pár kép, és ígérem, hogy a német kalandjaim nem itt érnek véget....


Brandenburgi kapu


Berlini fal
Berliner Dom












 Puszi mindenkinek! 

2015. július 28., kedd

LELTÁR- Egyetemi élet, szakmai gyakorlat, vizsgák, nyaralás, munka és szeptembertől újra egyetem


Kedves Mindenki!

Tudom, hogy mostanában el voltam tűnve, de nagyon kemény és hosszú félév áll mögött, de szerencsés félévet zártam, szóval boldogan és büszkén dőlhetek hátra és élvezhetem a nyarat, mert megérte az a sok munka, belefektetett idő.

Februárban elkezdtem a szakmai gyakorlatomat egy német cégnél, elkezdtem írni a szakdolgozatomat, amit májusig kellett befejeznem, eközben keményen készültem a gazdasági nyelvvizsgámra angolból és a záróvizsgáimra. Szerencsére egy sikeres félévet tudhatok a hátam mögött ahogy már említettem, nyelvvizsgám és a vizsgáim is mind sikerültek jó eredménnyel. Holnap pedig kezdem a franciát, kíváncsian várom az első órámat a tanárnővel.

Sosem gondoltam volna, hogy két év külföldi élet után én ennyire szeretek majd itthon lenni, élni és egyetemistaként róni az utcákat, azt meg főleg nem hogy Veszprémet ennyire megszeretem majd. Szeptembertől a külföldi eraszmuszos diákok program koordinátora leszek, szóval nem fogok unatkozni és továbbra is nemzetközi környezetben mozoghatok, ahogy ezt az elmúlt években is tettem....Rengeteg lehetőség van egyetemistaként szóval nem bántam meg egy percre sem, hogy belevágtam....talán csak vizsgaidőszakban őrülök meg :D
Nagyon jó a társaság, nagyon sok embert megismertem, sok új rendes és "rendetlen" barátom lett.

Szóval jelenleg örömmel készítem az elmúlt félévemről/féléveimről ezt a kis leltárt, mivel az elmúlt 4 félévem küzdelemmel teli volt, de próbáltam minden pillanatát boldogan megélni, nem mindig minden úgy sikerül ahogy eltervezzük, de próbálom mindenből kihozni a maximumot és mindenben meglátni a szépet....minden okkal történik és nem hiába alakul úgy az életünk ahogy, néha zöld hullám néha pedig kapok egy egy váratlan fordulatot, de ez így van rendjén....


Összességében 9 hónapot töltöttem a német vállalatnál és most egy amerikai cégnél vagyok diákként, aminek nagyon örülök és nagyon tetszik a munka és a társaság szintén.

....és hogy az utazás most se maradjon ki a soraimból a nyár megkezdődött így az utazási szezon is szintén....szerencsére :)

Horvátországban jártam J-vel, barátnőmmel és a párjával. Nagyon szuper kirándulásunk volt, Trogir környékén volt a szállásunk. Csúcs szuper kilátásunk volt a tengerre és 100m-re volt tőlünk a part....de beszéljenek a képek magukért... :)

....a legjobb motiváció az életemben az, hogy eljussak azokra a helyekre amelyeket megálmodok/megálmodtam....ez visz mindennap előre...következő részben jövök a berlini kirándulás sztorimmal :)





Primosten

Sibenik

Trogir

Trogir

Primosten


Okrug Gornji

napfelkelte




Puszilok mindenkit és jöjjön a berlini sztorim....

2015. július 21., kedd

Napi motiváció

Get up, take a new step, work hard, learn languages and travel the world....these make me motivated....

2014. november 29., szombat

Minden út Rómába vezet

Sziasztok !

A zh időszak beköszöntött és a vizsgaidőszak küszöbén állok, ebből kifolyólag úgy döntöttem, hogy picit szeretnék pihenni, lazítani, picit nosztalgiázni és írni pár sort ide, amíg még friss az élmény, a novemberi római kirándulásról ! :) 

Szuper három napot töltöttünk Rómában.

Az olaszok egyenlőre nem lopták be magukat a szívembe. Véleményem szerint a franciák százszor udvariasabbak mint ők, de lehet csak elfogult vagyok.

Az olaszok tudnak élni, a temperamentumuk ezalatt a pár nap alatt is jócskán megmutatkozott... Lehet ha hosszabb időt töltenék el náluk, vagy ismerős által kerültek volna bemutatásra a jobbnál jobb helyek megkedvelném őket, és ha az ember beszélne olaszul ők is pozitívabban állnának a turistákhoz, de szó mi szó, nem nagyon próbáltak velünk angolul társalogni, ha olyan szituációba keveredtünk.

Döbbenetes volt látni, hogy egy négy sávos út közepén biciklizik egy nő, mögötte pedig dudál egy busz, mondván h ne az út közepén kéne biciklizni, ahol az autók közlekednek, a nő meg csak kiabált mutogatott vissza a buszsofőrnek biciklizés közben :D Rengeteg robogó parkolt az utcákon, kis macskaköves, hangulatos utcák, kis szuvenír boltok és szó mi szó, ahhoz képest, hogy november első hétvégéjén mentünk meseszép idő volt. Talán még barnultunk is picit. 

Róma maga a történelem, ide egyszer mindenkinek el kell jutnia. J-vel már régóta latolgattuk, hogy el szeretnék Rómába jutni és mindenképp együtt, és hát az álmok valóra válnak, csak nagyon akarni kell, ahogy én szoktam ezt mondani... :) 

Sajnos a Trevi kút felújítás alatt volt, szóval nem dobtunk bele pénzérmét, de bízom benne, hogy egyszer majd azért még visszatérünk. 

Amikor álltam és körbenéztem a Colossuem előtt minden több száz, ezer éves volt körülöttem, fel nem fogható és lenyűgöző. Az az érzés, hogy abban a pillanatban egy picit is a történelem része lehetsz, számomra leírhatatlanul nagy boldogság volt. Bár alig lehetett egy normális képet csinálni amibe ne mászott volna bele mindig valaki, de ez már csak ilyen. Jöjjenek a képek: 







Forum Romanum

Vatikán a hátam mögött

Angyalvár







bye bye Rome, see you next time :)
Legközelebb már csak jövőre jövök, addig is vigyázzon magára mindenki! :) Puszi

2014. augusztus 31., vasárnap

francia sajt - svájci pompa

Sziasztok!
A francia lányt már az egyik bejegyzésembe említettem...most jöjjön pár szó róla, hogy őt se felejtsem el...hónapokkal ezelőtt...vagyis talán mostmár pont kereken egy éve, beregisztráltam egy oldalra, mert már jópár embertől hallottam, hogy viszonylag biztonságosan lehet "szörfölgetni" idegeneknél különböző országokban...persze én azért óvatos gyerek vagyok, szóval mindenbe csak megfelelő átgondolással vágok bele...de gondoltam miért ne regisztráljunk be....és itt ismertem meg egy francia lányt, aki pár km-re lakik tőlem és francia tanárként dolgozik...vettem a bátorságot és írtam neki, hogy ha van ideje üljünk be egy kávéra valahova...hát így kezdődött a mi kis barátságunk...ami szerencsére a mai napig tart és remélem még jó sokáig megmarad...

Decemberben még úgy volt, hogy az imádott Sarah barátnőmet látogatom majd meg Londonban, aki egy fél éves erasmuszos programban vett részt, de utólag már nagyon örülök, hogy nem jött össze az utazás(anyagi okok miatt)...bár Londonnal kapcsolatban azt megjegyezném, hogy azelőtt sosem gondoltam volna, hogy ennyire hiper szuper drága város...biztos nagyon szép meg minden, de hogy mi a fene kerül rajta ilyen drágába, hogy összehasonlítva Párizzsal, ha hiszitek ha nem de véleményem szerint sokkal drágább...


Yvoire




Genf

Annecy

Annecy




valahol a hegyekben, bazi magasan

Genf, Svájc

Ensz előtt

Genf, Ensz előtt ha jól tudom :P

...de kanyarodjunk is vissza...szomorú voltam azért na, látni szerettem volna Sarah-t azért is voltam annyira beindulva mert biztos nagyon szupi egy hétvége lett volna nála Londonban, de nagyon drága lett volna így nem tudtam menni, viszont február végén, márciusban kaptam egy meghívást Franciaországba, a francia barátnőm családjához L-hez aki a szülővárosomban franciatanárként dolgozik....így aztán a barátommal egy hetet töltöttünk L családjánál...amit szavakba sem tudok önteni mennyire csodálatosan meseszép volt ....a családját imádtam...L is nagyon kedves volt, mint mindig...ettünk ittunk nevettünk cicáztunk kirándultunk...és azok a finom francia sajtok, leírhatatlanok...nagyon jól éreztük magunkat...A repülő Genf-ben szállt le és ahogy alacsonyodtunk végig a tó felett szálltunk...lenyűgöző volt...és amikor indultunk haza Magyarországra, akkor a hajnali járatról végignézhettük a hegyek felett a naplementét...

Most egy ideig elbúcsúzom, remélhetőleg nem két év múlva fogunk újra itt találkozni ! Ezt a bejegyzést még a későbbiekben lehet át fogom írni, mert kicsit összecsapottnak érzem, mert nagyon siettem...na majd meglátom ! Puszi