2021. március 23., kedd

Törökország - PCR, szállás, megélhetés, információk

Sziasztok!
Épp a reggeli kávét isszuk Isztambul városában, amikor ezt a bejegyzést írom. Reggel 6 óra van. Túl vagyok már a reggeli rutinokon, pici torna, naplózás, könyvolvasás. A csomagomat a nagy útra már elkezdtem két hete összepakolni, hogy őszinte legyek végre érzek egy kis izgalmat, hogy ekkora utazásra készülünk. Tegnap megcsináltuk a tesztet is. Nem volt egyszerű menet. Törökországban nem igazán beszélnek angolul, vagy jól angolul. Törökországról tudni kell, hogy eléggé rugalmasak a PCR tesztekkel kapcsolatban. Nem kell előre időpontot foglalni a legtöbb helyen, csak odamész, leveszik a tesztet és az eredmény pár óra alatt ( 5-6 óra) már kész is van. Mi ezt nem tudtuk én így időpontot kértem csütörtökre, és Whatsappos elérhetőségen valakivel lebeszéltem, hogy akkor ők jönnek ide, nekünk nem kell menni. Várjuk, hogy jöjjenek a megbeszélt időpontra, de senki sem érkezett. Végül elkezdtünk nekik telefonálgatni, majd Whatsappon is írogatni, de nem tudtunk senkit keríteni a túloldalra, aki beszélne angolul, így végül úgy döntöttünk, hogy elsétálunk a laborba, mert igazság szerint nincs messze a szállásunktól, és eredetileg is sétálni akartunk volna, de a labor felajánlotta, hogy kijön, akkor lényegében tök kényelmes lett volna ez a megoldás, ugyanannyi pénzért. A teszt amúgy itt 250 líra fejenként. Gyors, szinte sorbanállás nélkül, felvesznek pár adatot, majd egy vonalkóddal az útlevél adatokat megadva az internetről le lehet tölteni az eredményt. Ha Isztambulban csináltatnád ezt a tesztet akkor a Cihangir labort nagyon ajánlom. Annak ellenére, hogy nem igazán beszélnek angolul, nagyon segítőkészek voltak, minden ment nagyon egyszerűen és gyorsan. 

Ma még beszerzünk pár dolgot, pár apró ajándékot. Nekem sokminden már nem fér bele a hátizsákomba, mert hogy őszinte legyek annyira olcsók itt a török ruhák, hogy jó pár mindent beszereztem magamnak. A másik pedig hogy nem csak olcsók, hanem nagyon jó minőségűek, főleg a kézműves dolgok. Ahogy tudjátok már mi elég minimalista életmódot folytatunk és nem igazán fordítunk nagy figyelmet arra, hogy legyen rengeteg féle fajta ruhánk, viszont, amink van annál próbálunk minőségit venni és több évig is használni akár. Persze, ha olyan helyen vagyunk, néha én szuvenírnek is inkább olyan dolgot választok, amit ki tudok használni. Pl elvesztettem Afrikában a fülbevalómat, így Grúziában vettem egy újat, mást talán nem is szereztem be, az az emlékem onnan. Itt a törököknél tárgyakat nem igazán vettünk, innen egy csomó jó minőségű ruhával távozunk, kicserélve a régi elkopottakat már.

A megélhetést tekintve itt Isztambulban azt kell mondanom, hogy a szálláson kívül szerintem viszonylag jól lehet itt élni. Ha valakinek fontos az, hogy otthonos helyen éljen hosszabb távon és ne egy lyukba, azért arra költeni kell. Jó minőségű szállásokat egy hónapra már lehet találni 900-1300 USD között Airbnb-n. Tudom még azért ez is húzós lehet és egy főre szerintem akár olcsóbban is lehet találni szállást, viszont, amit mi idővel megtanultunk, hogy nem igazán érdemes minden esetben spórolni pár  ezer vagy pár 10.000Ft-ot, mert néha amiatt a pici spórolás miatt futottunk bele egy rosszabb lokációba, vagy zajos szomszédokba, vagy kilómétereket kellet sétálnunk élelmiszerboltba, vagy eltaxiztuk azt a pénzt, hogy eljussunk A-ból B-be, mert annyira nem volt jó helyen a hely.

Mivel az utóbbi években rengeteg helyen laktunk és 95%-os valószínűséggel már képek alapján is meg tudjuk állapítani, hogy egy adott helyen az ágy kép alapján például kényelmes-e vagy sem. Tudom, ez most így elsőre viccesen hangozhat, de amikor kifizetsz több száz ezer forintot egy hónapra egy szállásra, és minden stimmel, azonban nem vagy képes aludni, mert az egész helyen az ágy viszont elviselhetetlen, akkor azért ez tud problémákat okozni, hiszen, hogy dolgozol, hogy koncentrálsz egy hónapig alvás nélkül?

Grúziában, főleg Batumiban tapasztaltuk azt, hogy annyira nincsenek jó minőségű matracok, hogy konkrétan az egyik szállásunkon, amit 2200 dollárról alkudtunk le kb 1200 dollárra, a matrac kb pont határeset volt. 








Szállásköltségek?
Itt jön a képbe az is, hogy amúgy mennyire magasak a szállásköltségek mindenhol és sokszor kérdezitek tőlem, hogy mennyire jobban éri meg szállás szempontjából utazni, mint pl pesten bérelni egy lakást hosszú távra. 

Budapesthez képest a lakás árak, pl Grúziában általánosságban sokkal olcsóbbak voltak mint Pesten. Teljesen igények függvényében már lehetett találni szállást 100-120 ezertől felfelé, de volt olyan hely is ahol akár csak 50-60 ezer lett volna a szállás egy hónapra. Tényleg ízélések kérdése, hogy neked mit vesz be a gyomrod. Tbilisiben egy csodaszép hely, gyönyörű kilátással, heti takarítással, már elérhető volt 400 dollártól is akár. Attól is függ, hogy mennyire előre foglalod le a helyet, mikor mész, amikor csúcsidő van, vagy turistás szezonon kívül. Mi vírus időszakban ragadtunk ott, amikor még így is megkérték a szállások árát.

Ha a Budapesti lakás árakat Franciaországhoz visszonyítjuk, akkor kb eldobja az ember az agyát, de majdnem hogy szó szerint. Amikor Grúziából Párizs mellé költöztünk egy pici lyuk hotel Párizsban 3-4 éjszakára volt  kb 150 ezer, két főre, reggelivel. A szoba pedig oké, hogy a belvárosban volt, de nagyon kis picike volt. Ezt követően mentünk Orleansba, mert Párizsban olyan drágák voltak a szállások, hogy néhol bútor nélkül 1500-2000 eurókat kértek el egy lyukért. Franciaországban élő magyaroktól azonban hallottam, hogy hosszú távú bérlésnél azért jóval olcsóbb a dolog(de ugye ott meg kell több hónapra előre deposit, fizetési bizonylatok stb), de mi tudtunk, hogy David nem tartózkodhat Európában 90 napnál tovább, és a bérleti szerződésnek is megvan a saját menete kint, amire nekünk lehetőségünk sem volt, hiszen berepültünk Párizsba és rá 5 napra leállt az egész ország, bezárt minden a vírus miatt. 

Orléansban a lakás, amit találtunk kb két hónapra egy folyópart mentén volt. Mivel kijárási tilalom volt, így szerettük volna olyan helyen meghúzni magunkat, ahol nem őrülünk meg a négy fal között a kijárási tilalom alatt. A mindennapi munkánkat is motiváltan, jó hangulatban tudtuk végezni. Ehhez viszont nélkülözhetetlen egy otthonos környezet. Igaz, hogy a lakástól kb 2-3 km-ig mehettünk el a kijárási korlát alatt, viszont pont a folyó parton az a napi 1 óra séta nagy feltöltődést jelentett. A Loire folyó élővilági hihetetlenül gazdag, így mindennap a folyó parton élő madarak életét csodáltuk egy nyugodt, csendes és békés környezetben. 

A lényeg talán az, hogy az otthoni árakhoz és fizetésekhez lehet viszonyítgatni, hogy hol mennyibe kerül az élet, de ahány ember annyi igény. Igy elég nehéz megmondani, hogy kinek milyen szállás tetszene, kinek milyen étkezési szokása van. Mert pl egy jobb környék és az egészségesebb ételek drágábbak mindenhol. Az is változó, hogy kinek mi az olcsó és kinek mi a drága, kinek mi a jó és kinek mi a rossz. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

...