2020. november 22., vasárnap

Változások és eredmények a 2020-as vírusidőszaknak köszönhetően

Kedves Olvasó!

Ha lemaradták az előző sztorikról, Instagramon(brigi.the.backpacer) vagy Facebookon nem követsz, akkor bevezetésnek elmondanám, hogy 2020 januárjától október végéig Grúziában laktunk, ragadtunk, kirándultunk és vészeltük át a vírus időszakot.  

Amíg sokak számára a vírus teljesen egy új életformát jelentett, sokan befordultak és nehezen élték meg, addig mi sokáig nem igazán vettünk észre ebből a változásokból sokmindent, hiszen otthonról dolgoztunk már akkor is mindketten. Míg januárban még teljesen azt hittük, hogy ez a vírus majd jön és megy és márciusra teljesen vége lesz ennek is, mint minden másnak, addig pont márciusra ért hozzánk is oda Grúziában. Sosem felejtem el, hogy végre találtam Tbilisiben egy szuper kávézót, ahova szívesen jártam el, heti 1-2 alkalommal dolgozni és kávézni, ahol kreatívnak éreztem magam és szép ritmusban munka mellett képes volt írni a diplomamunkámat a mester szakom befejezéséhez, amikor egyik napról a másikra a kávézót teljesen üresen találtam. Ekkor ért mélyebben a felismerés, hogy a vírus közeledik hozzánk is.  (első hullámkor utolsó kinti vacsoránk február 28, utolsó kinti kávém a kedvenc helyemen március 9., ekkor már alig voltak emberek az utcákon, senki a kávézóban)

A város utcái hétről hétre üresebbek voltak, míg a kávézók, éttermek egyik napról a másikra bezártak. Ekkor még durva kijárási korlátozások nem voltak nálunk, de nem igazán mászkáltunk semerre, hiszen nem tudtuk, hogy mivel is állunk szemben. Csak élelmiszerboltba mentünk és haza az akkori szállásunkra. Március közepén lakást váltottunk a város másik felébe, egy nyugisabb helyre költöztünk, nyugodt környezetben, és akkora szerencsénk volt, hogy költözés utáni hétvégén a miniszterelnök kijárási korlátozást vezetett be. Nem lehetett kimenni először este 8  és reggel 6 között. Ezt követően pedig csak maszkban lehetett kimenni az utcára és bemenni a boltokba. Ekkor még nem volt egyértelmű, hogy a maszk hol kötelező hol nem és hogy mennyi büntetés jár maszk viselés nélkül. Maszkot pedig nem lehetett kapni sehol sem az egész városban. Végigjártam a boltokat és a gyógyszertárakat is. Sehol nem lehetett kapni már február óta egyetlen egy maszkot sem. Hiszen annyira hirtelen jött ez a bejelentés egyik napról a másikra, hogy felkészülni sem lehetett...Egy darabig internetről rendeltünk, majd sállal mentünk be a boltba élelmiszert venni, ezt követően pedig már sállal sem lehetett bemenni a boltokba vásárolni, ami érthető is, de akkor lehessen maszkot kapni valahol. Grúziának egy nagy előnye, hogy működik nálunk online élelmiszer, gyógyszer és ruha kiszállítás is, Glovo-n és Wolt-on keresztül. Ezek telefonra könnyedén letölthető appikációk. Glovo-n keresztül tudtam a városban maszkot rendelni egy két héttel a lezárások után, így lett maszkunk nagy nehezen. Ott egy darab maszk 50 forint volt akkor. (Grúziában, amúgy mindent lehet darabra venni, ha egy darab fejfájáscsillapítóra van szükséged, akkor egy darabot kérhetsz a gyógyszertárban, ugyanez a helyzet az élelmiszerboltokban is, mindent lehet kapni darabra)

Március közepétől egészen június végén egy szálláson tudtunk lenni, ami hihetetlenül nagy segítség volt, hiszen egy helyről írhattam meg szinte az egész diplomadolgozatomat és a vírus miatti lezárásokat is egy kényelmes helyről figyelhettük. Grúziában pontosan két hétig teljesen leállt a közlekedés is teljesen. Ez úgy kell elképzelni, hogy tényleg lehetett semmilyen autó az utcákon. Az egész város volt és csendes. A levegő kitisztult, nem volt légszennyezés és a távoli hegyeket is lehetett látni. Ez volt ennek az időszaknak egyik nagy előnye, hogy az egész város átváltott nyugalomba, békés volt, tiszta levegő és csend. A főváros normál esetben tele van élettel, hatalmas nagy forgalom van, légszennyezés szempontjából elég durva adatok vannak náluk. Féltem is érkezésünk előtt, hogy hogy fogom bírni a szennyezett levegőt. 

Azt mondhatom, hogy olyan szerencsés helyzetben voltunk, hogy amíg Európában számos országban kemény kijárási korlátok voltak, mi Tbilisibe voltunk bezárva, de a városon belül szabad mozgásunk volt. Így volt lehetőségünk elég jól bejárni mindent. Igaz az éttermek és minden bolt, piac zárva volt márciustól, de az utcákat és magát a várost nagyon jól felfedeztük. 

A vírus segített mindkettőnknek, Davidnek és nekem is lelassulni, átgondolni, hogy merre tart az életünk és merre szeretnénk látni magunkat karrier szempontjából is x év múlva. Rengeteg tervünk volt 2020-ra, amelyekből sajnos szinte semmi sem úgy alakult, ahogy terveztük a vírus miatt, de így is megpróbáltuk kihozni az adott szituációból a legtöbbet. 

Én lediplomáztam, végre megszereztem a mester szakos diplomámat és emellett pedig folyamatosan online kurzusokon vettem részt személyiségfejlesztés területén, külföldi egyetemek online kurzusaiba hallgattam bele, olvastam, tanultam fejlődtem és elkezdtem építgetni a saját online karrieremet is. Lassan, de haladok mindennel és ügyfeleim is lettek egyből. Az utazások során rájöttem, hogy mennyire nehéz volt megtalálni a munka és a magánélet közötti harmóniát, mennyire kevés időt töltöttem magammal és mennyire átvették az uralmat felettünk a digitális eszközök. Kidolgoztam egy módszert, amely nekem segített, hogy hatékonyabb legyek a munkámban, jobban kezeljem a stresszet és nyugodtabb legyek, jobban megéljem a jelent. Lényegében ez egy teljes mentális és viselkedésbeli változás. Ezt szeretném másoknak is megmutatni megtanítani. 

A mi életünk sem habos torta, de próbálunk pozitívak maradni a legnehezebb időszakokban is. David egyik napról a másikra lett munkanélküli a vírusidőszak közepén. 2 bevételi forrásából hirtelen nulla lett, úgy hogy a világ másik felén ült távol a családjától és esélyünk sem volt visszarepülni Amerikába, hiszen minden légiforgalmat leállítottak Grúziában. Szóval amúgy ezt nem kívánom senkinsek sem, hogy távol a családtól, otthonától, vírus idején legyen munkanélküli. Nagyon büszke vagyok rá, mert nem adta fel és hónapokon keresztül tanult új dolgokat, megtanult weboldalt készíteni és számos új dolgot és most már egy fix vevői körrel rendelkezik(marketing, újságírás, írás, tartalomgyártás egyéb tanácsadás), melyeknek száma szerencsére folyamatosan bővül. Szóval mi ebben az 1 évben eléggé nagy mélységeket és magasságokat éltünk meg, elég sok téren, de a legfontosabb, hogy mindig ott voltunk egymásnak és támogattuk a másikat a legnehezebb időszakokban is. 

Ebben az időszakban rájöttem újra, hogy miért is kezdtem el anno utazni, hogy másokat segítsek, támogassak, inspiráljak. Ha most nem is utazással, inkább pozitív gondolatokkal. Úgy vélem, ha egy pici pozitív hatással is voltam valaki életére az elmúlt egy évben, akkor már nyert ügyem van, mert ez volt a célom. Ne félj adni és az univerzum visszaadja a jóságot!

Köszönöm, ha ezt elolvastad!

Brigi






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

...